Sport
Megmenekült a piros laptól Szoboszlai Dominik
A Liverpool remekül kezdte az bajnoki szezont, három győzelemmel, kapott gól nélkül. Mindezek után a negyedik fordulóban, elsősorban pontatlan támadójátéka miatt vereséget szenvedett az egy győzelemmel és két döntetlennel rajtoló Nottingham csapatától. A Forest ezt megelőzően legutóbb 1969-ben nyert bajnokit az Anfielden, azóta húsz vereség és öt döntetlen volt a mérlege a Liverpool vendégeként.
Az angol média élesen kritizálta Szoboszlai Dominik teljesítményét is, főleg pontatlan passzai miatt. Volt olyan média, amelytől kettes osztályzatot kapott. A rivális csapatok szurkolói pedig azt kifogásolják, hogy a magyar válogatott csapatkapitányát a játékvezető nem állította ki. Szoboszlai a 86. percben sárga lapot kapott, majd ezután, már a hosszabbításban szabálytalankodott az egyik Nottingham-játékos, a gólszerző Callum Hudson-Odoi ellen, aki elesett. A játékvezető lefújta az akciót, de a magyar középpályás tovább futott, majd középre lőtte a labdát a sípszó után, amikor a többiek már leálltak. Az Arsenal-drukkerek ezen a jeleneten akadtak ki, mert szerintük Szoboszlai ugyanúgy kiállítást érdemelt volna, mint nemrég kedvencük, Declan Rice hasonló esetért.
A BBC szerint Arne Slot vezetőedző számára véget értek a „mézeshetek” Liverpoolban, s a vereség után azt kérdezték tőle, hogy a válogatott meccsek miatti szünet okozta-e a megtorpanást.
„Ha elveszítesz egy hazai meccset, az mindig visszalépés, különösen, ha egy olyan csapattal szemben, amely általában nem kerül be a legjobb tízbe – válaszolta Slot. – A szünet könnyű magyarázat lenne, de nem hiszem, hogy köze volt ehhez a vereséghez. A játékosok erősen tértek vissza, küzdeni akartak. Nem az energia hiányzott, egyszerűen nem volt eleget nálunk a labda. Az eddigi góljaink nagy részét azután szereztük, hogy az előre tolt védekezéssel a középső vagy a támadó harmadban labdát szereztünk, de a Forest előre vágta a labdákat, és mindig hátulról kellett építkezni. Ez pedig nem működött, mert sok játékosunk játékának a színvonala elmaradt attól, amit eddig megszokhattunk. Három-négy nagy helyzet egy ilyen mérkőzésen nem elég.”
A Liverpool kedden megkezdi a szereplését a Bajnokok Ligájába, az AC Milan vendége lesz az alapszakaszban. Az olasz sztárcsapat nem kezdte jól a szezont, két döntetlen és egy vereség után szombaton 4–0-ra verte újonc a Veneziát.
A címvédő Manchester City ugyan 22 másodperc után hátrányba került otthon a Brentforddal szemben, de Erling Haaland duplájával már a szünet előtt fordított. A norvég csatár így kilenc gólnál jár a bajnoki idényben, amivel megdöntötte Wayne Rooney rekordját, aki a 2011/12-es idény első négy meccsén nyolcszor volt eredményes. Az éllovas City előnye három pont a Liverpoollal szemben