A labda is csak Csöpinek szólította a többszörös gólkirályt - INTERJÚ

– Hogy van, hogy szolgál az egészsége? Tudom, nemrég még nagy csatát vívott a leukémiával.

– Köszönöm, jól vagyok. És hát, mit mondjak. sikerült a halálos kórt legyőznöm. Október tizennyolcadika a második születésnapom, akkor estem át a csontvelő-transzplantáción. Idén már tizennégy éves leszek. Szerencsés vagyok, hogy Masszi Tamás professzor kezelt, és hogy az egyik nővérem jó volt donornak.

– Egy ideje mintha eltűnt volna a magyar futballból. Dolgozik még?

– Igen, folyamatosan dolgozom. A transzplantációt követően nyolc hónapra már edzést vezettem a Fradi-utánpótlásban. Az eltelt tizennégy évben több helyen edzősködtem, és tavaly visszatértem a Ferencváros utánpótlásához.

– Úgy emlékszem, egy időben próbálkozott az újságírással is. Írogat még?

– Igen. Pályafutásom végén a Nemzeti Sportnál kaptam lehetőséget, hogy megpróbálkozzam az újságírással. Szeretettel fogadtak, segítettek, s néhány év alatt már kezdtem beletanulni az újságírásba, amikor edzői felkérés jött Temesvári Miklóstól, aki korábban a Maldív-szigeteken edzőm volt. Diósgyőrbe hívott, hogy legyek a pályaedzője. Mentem. Ekkor az újságnál válaszút elé állítottak. Ugyan jól éreztem magam a szerkesztőségben, de hiányzott az öltözői légkör. Tudtam, biztos megélhetést cserélek bizonytalanra, de az edzőséget választottam. Mert a pálya, az öltöző az én igazi közegem, ott éltem az életem nagy részét.

– Volt bajnokcsapat tagja, többszörös kupagyőztes és gólkirály, mire a legbüszkébb pályafutásából?

– Nehéz kiemelni közülük bármit is. Egyik csodálatosabb élmény volt, mint a másik.

– A válogatottság valahogy elkerülte. Hiányzik?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Olimpiai válogatottságomat Verebes Józsefnek köszönhetem, s 1987-ben Budapesten, egy bombaerős spanyol válogatottat ellen nyertünk 2–1-re, mégpedig az én fejesgólommal. Aztán Bicskei Bertalan többször meghívott a nagyválogatott keretébe, Svájc és Málta ellen ültem a kispadon, de nem léptem pályára. Pedig boldogító lett volna még néhány perc is. Amikor pedig gólkirály lettem itthon, majd Cipruson is, Mészöly Kálmán volt a kapitány, ő nem számolt velem. A barátaim szokták mondani néha, hogy olyanok is bemutatkozhattak a válogatottban, akiknek annyi meccsük sem volt az NB I-ben, mint ahány gólt te szereztél. De hát ilyen az élet.

– Ünnepelt a napokban? Mármint a Fradi harmincötödik bajnoki címét.

– Természetesen. Én tényleg kölyökkorom óta fradista vagyok. Szerencsésnek érzem magam, hogy gyerekkori álmom valóra vált, játszhattam a Ferencvárosban. A Fradiban! Abban a Fradiban, amely a napokban ünnepli alapításának százhuszonötödik évfordulóját. És én most is a Fradi-családhoz tartozom.

– A harmincöt aranyból hánynak volt részese?

– A Fradiban egyszer voltam bajnokcsapat tagja, egyszer meg kupagyőztesé.

– Melyikre a büszkébb?

– Mindkettőre egyformán büszke vagyok.

– Itthon még a Váccal is bajnok lehetett, aztán Cipruson is bajnok csapatban futballozott.

– Bajnoknak lenni, aranyérmes csapatban szerepelni mindenhol büszkeség. Így is éltem meg.

– Többször is gólkirályságig vitte.

– Diósgyőrben lettem ismert játékos. Ott mutatkoztam be az NB I-ben leszerelésem után, 1984 márciusában. Érdekes, hogy éppen a Fradi ellen, mégpedig a huszonkettedik születésnapomon. Aztán a nyáron kiesett a csapat, majd ezt követően a másodosztályban egymás után kétszer, előbb huszonnyolc, majd huszonöt góllal gólkirály lettem. Ezután keresett meg a Fradi. Ott aztán tizennyolc góllal lettem gólrekorder, mégpedig 1989–90-ben, két évvel később pedig Cipruson, huszoneggyel. Végül a Maldív-szigeteken is sikerült, mégpedig 1996-ban, tizenhat góllal a cím elnyerése.

– Összesen hány klubban futballozott?

– Mindjárt mondom: Ikladi Vasas, Jászberényi Lehel, Honvéd Szabó Lajos SE, DVTK, Ferencváros, Chemnitzer FC, Spartak Subotica, III. ker. TVE, Vác, Omónia Nicosia és az Orchid SC a Maldív-szigeteken. Úgy hiszem, valamennyi megvan.

– Hol érezte a legjobban magát?

– Nyilván a Fradiban, de nehéz kérdés erre válaszolni. Megint csak azt kell mondanom, szerencsés voltam, mert Diósgyőrben és a Fradiban az ország két legnagyobb és talán legjobb szurkolótábora előtt játszhattam. Majd Cipruson is a legnépszerűbb csapatban, nagy közönség előtt szerepelhettem. Nagyon sokszor megélhettem a pályán az igazi futballhangulatot. És hát a gólvágót mindenütt szeretik. Engem egyformán szerettek mind a három helyen. Csodás érzés, hogy ezt még a mai napig éreztetik velem. Magyar futballistaként ennél többet nem remélhet az ember.

– Ki volt a kedvenc edzője?

– Dalnoki Jenőt emelném ki. Nagyon tiszteltem, meg neki köszönhettem, hogy a Fradiba kerültem. A legfelkészültebbnek meg Bicskei Bercit tartottam. Öröm volt később segítőjeként dolgozni.

– És melyik csapattársára emlékszik a legszívesebben?

– Na, erre is kegyetlenül nehéz felelni. Minden csapatban, ahol játszottam, volt több cimborám is, akivel nem csupán a pályán értettük meg egymást. Így aztán nehéz kiemelnem bárkit is. De ha mégis, akkor hadd mondjam el, hogy volt egy nagybetűs csapatunk a Fradiban. Együtt jártunk szórakozni, sőt, együtt mentünk nyaralni is. Vagyis: Zsiborás, Józsa, Simon, Pintér, Limperger, Keller, Topor, Bánki, Kincses, Fischer, Dzurják, Dukon.

– Edzőként kevesebbre vitte. Nem gondolja, hogy túl jámbor ember ehhez a szakmához?

– Kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt, segítőként. Büszke vagyok arra, hogy ebben a bizalmi pozícióban engem választottak. Steidl Sándorral kezdtem Dunakeszin, aztán Temesvári Miklóssal Diósgyőrben majd Albániában dolgoztam, Bicskei Bertalannal a Videotonnál és Malajziában, Zoran Kunticcsal a Fradi U19-nél, Simon Antallal Zalaegerszegen kétszer is, Sisa Tiborral az U19-es válogatottnál, majd Diósgyőrben, Lucsánszki Tamással Soroksáron, Gálhidi Gyurival Kazincbarcikán. Szép névsor, ugye? Kicsit talán elkönyveltek asszisztensedzőnek.

– És vezetőedzőként mit művelt?

– Dunakeszin az NB III-ban kezdtem, bajnok lett a csapat, ám az osztályozón alulmaradt a Doroggal szemben, így aztán új edzőt szerződtettek.

– Emlékszem arra, hogy a BVSC-nél is volt.

– Igen ott is az NB III-ban. Az volt a cél, hogy a fiatal focistákból álló csapatot tartsam bent valahogy. Végül dobogón végeztünk. Utána a feljutás lett a cél, s ősszel másodikok voltunk, ám új edzőt hoztak, mert már öt ponttal vezetett előttünk az első. Később dolgoztam a Fradi U17-es, majd U16-os csapatával. S jött egy maldív lehetőség, fiatal csapathoz vittek vezetőedzőnek, hogy tartsam bent őket az első osztályban,

– Idehaza az a hír járta, hogy kint Dzurjáknak sikerei vannak.

– Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy igen. A Club Valenciával megnyertem a bajnokságot, a President-kupát, majd a Szuperkupát is. Indultunk az Ázsia-kupában, ahol esélytelenként helyt álltunk a gazdag vietnami, thai és a szingapúri bajnok ellen. Hazajöttem, és akkor beteg lettem. Borzasztó kór: leukémia.

– Akkoriban írták is a lapok.

– Sokan kerestek, szurkoltak a gyógyulásomért. Jólesett. És a REAC-nál kaptam lehetőséget az NB III-ban, s az előtte csaknem kieső csapattal harmadikok lettünk. Az éremosztón az elnök azt mondta, reméli, én leszek a REAC Fergusonja.

– Nem lett.

– Nem. Nyáron több játékos feljebb igazolt, mi viszont nem tudtunk erősíteni. Mondtam is, hogy így aligha leszek a REAC Fergusonja, még igazi Dzurjákja sem. Nem biztos, hogy a karácsonyt megélem a csapatnál. Így lett, békében elváltunk októberben. Legutóbb Kazincbarcikán, Gálhidi Gyuri barátom távozása után, az ő ajánlására lettem vezetőedző, az NB II-ben. Elfogadott a csapat, jöttek az eredmények is. Például megvertük 3–1-re a bajnok MTK-t. Ám felfordult a világ, kitört a covidjárvány, félbeszakadt a bajnokság. Az új bajnokság indulása előtt pedig megköszönték a munkámat.

– Miért?

– Azt mondták, rendben volt az öltöző, jöttek az az eredmények is, de fiatal, ambiciózus, prolicences edzővel képzelik a jövőt.

– És akkor ott állt munka nélkül?

– Tulajdonképpen igen, bár Délkelet-Ázsiába többször is hívtak vissza dolgozni, de az orvosok nem javasolták, hogy hosszabb távon megint kint éljek. Ott lettem beteg, és itthon háromhavonta ellenőrizték a vérképemet.

– Egyébként önmagát milyen edzőnek látja? Vehemens, ugrál a kispadon, vagy mint sokan gondolják, végtelenül jámbor, türelmes?

– Fiatal edzőként vehemens voltam, de gyorsan megtanultam, csak ártok vele a csapatnak. Én mindig partnerként kezelem a játékosokat, de ha kell, tudok szigorú is lenni. Játékos-pályafutásomnak köszönhetően megkapom a kellő tiszteletet a srácoktól, és ez általában megkönnyíti a dolgomat.

– Szigorú?

– Nem is tudom. Mindenesetre rend, fegyelem, ugyanakkor jó hangulat van nálam az öltözőben. Az eredményes munkához ez elengedhetetlen. Aki pedig nem tartotta be a szabályokat, attól könyörtelenül elköszöntem, mert a csapatérdek az első. Több helyen hibának rótták fel, hogy nem ordítozom a játékosokkal, meg hogy az nem jó edző, akit szeretnek a játékosok.

– Dzurják Csöpit szerették?

– Kérdezze csak meg bárhol!

– Hol volt a legsikeresebb?

– A Maldív-szigeteken. Bajnokságot és két kupát is nyertem.

– Többnyire gyerekekkel foglalkozott, foglalkozik. Van neves, befutott tanítványa?

– A Fradiban nevelkedett két játékosom, Laczkó Zsolt és Vass Ádám válogatott játékos lett. Ez is a klubhoz köt, s igen boldog vagyok, hogy a Fradi-családhoz tartozom. Egyébként évek óta a Fradi öregfiúk csapatának edzője vagyok, tavaly októberben pedig megkaptam az U10-es korosztályt.

– Vállalna még komoly feladatot? Mondjuk, valamelyik élvonalbeli csapatot. Egyáltalán, milyen edzői papírja van?

– Hatvankét évesen nincsenek már illúzióim ezzel kapcsolatban, nem hiszem, hogy ajánlatokkal árasztanak el. Ami pedig a papírt illeti, a TF-es diploma mellett A licencem van. Persze, az eredményhez nem kell föltétlenül papír, bár az is igaz, hogy egy jó edző folyamatosan képzi magát.