Sport

Berecz Zsombor házigazda lesz

Berecz Zsombor nem indulóként, hanem házigazdaként lesz jelen a jövő vasárnap kezdődő Finndingi Európa-bajnokságon, amelynek Csopak ad otthont.

Berecz Zsombor házigazda lesz
Berecz Zsombor: „Ha úgy érzem, újra hív Finn, akkor még újra vízre szállok”
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az olimpiai ezüstérmes vitorlázó az MTI-nek elmondta, ha máshol rendeznék az Eb-t, rajthoz állt volna.

„De rá kellett jönnöm, a kettő együtt nem működik, hogy versenyző és szervező is legyek egyszerre, ezért házigazdaként segítek az indulóknak, ahol tudok” – nyilatkozott Berecz Zsombor, akinek klubja, a Procelero SE az Eb rendezője.

Berecz Zsombor kiemelte, bár a hajóosztály kikerült az olimpia programjából, ezért kicsit átalakult, de így is már 75 nevezés érkezett az Eb-re, ebből csaknem 30 hazai finnestől.

„Elég népes lesz a hazai mezőny is, a mi favoritunk Németh Domonkos, aki idén ezüstérmet nyert a világbajnokságon” – hangsúlyozta.

A 2005-ben alakult Procelero SE először lesz nagy nemzetközi verseny szervezője, de idén máris duplázik, mert szeptemberben Kalóz Eb-t rendez.

„Csak profikkal dolgozunk, tapasztalt versenyszervezőket és rendezőket kértünk fel, hogy színvonalas Európa-bajnokságunk legyen, reméljük, a szél is velünk lesz. Olyan Finn-Eb-t szeretnék, amilyenben nekem nem volt részem, sok programot biztosítunk az indulóknak, hogy megszerettessük velük kis hazánkat” – fogalmazott a világ- és Európa-bajnok vitorlázó, aki a klubban elnökségi tag és szakosztályvezető.

Saját pályafutásáról azt mondta, a hajót nem adta el, de egyelőre „nem hívogatja a Finn”.

„Egy olimpia a felkészüléssel együtt sokat kivesz az emberből, azóta mindössze fél órát ültem Finnben, amikor a gyerekeimmel hajóztam. De ha úgy érzem, újra hív, akkor még újra vízre szállok” – tette hozzá Berecz Zsombor.

Kapcsolódó írásaink

Berecz Zsombor ezüstérmes

ĀA világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe - VIDEÓ

Vitorlázás: Berecz Zsombor Európa-bajnok

ĀA magyar versenyző annak ellenére is nyerni tudott, hogy nem elsőszámú hajójával és vitorlájával indult, és az Eb-t elsősorban felkészülésnek tekintette az olimpiára