Sport
Meghalt Pelé, a brazilok legendája

Kely Nascimento csütörtökön Instagram-oldalán rövid bejegyzésben közölte, hogy édesapja – az évek óta különböző betegségekkel küzdő Edson Arantes do Nascimento – elhunyt.
„Végtelenül szeretünk, nyugodj békében!” – írta.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az évszázad sportolójává választotta, míg a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) neki ítélte az évszázad futballistája elismerést, illetve 2014-ben a sportág nemzetközi szövetsége (FIFA) tiszteletbeli aranylabdásnak nyilvánította, amit aktív játékos korában brazilként még nem kaphatott meg.
A november 30-a óta kórházban fekvő Pelé egészségügyi állapota az elmúlt években folyamatosan aggodalomra adott okot. A brazil sportoló hosszú idő óta küzdött vastagbélrákkal, de emellett szívelégtelenségben is szenvedett már egy ideje.
Halálával az egyetlen olyan labdarúgó távozott, aki háromszor is világbajnok lett, hiszen vezetésével Brazília 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is hazavihette a trófeát. Egyetlenegy meccs volt a világbajnokságok történetében, amelyen Pelé játszott, és a brazil válogatott kikapott – a portugálok ellen, 1966-ban.
1966-ban a brazil csatár a Bulgária elleni nyitómeccsen megsérült, és habár a harmadik csoportmeccsre sikerült nagyjából formába hozni, a portugál Moraissal való ütközés után a sérülése olyan súlyossá vált, hogy már csak nézhette, ahogy a brazil válogatott búcsúzik.
A nyolcvankét esztendős Pelé halálával Brazília elvesztett egy legendát. A brazilok fájdalmában osztozik a futballvilág is, a világ egyik valaha volt legnagyobb játékosa távozott ma közülünk.