Sport
A belgák továbbjutnak, ha újra nyernek
Eddig mindössze egy gól esett az F csoportban

Ezt a belgák lőtték Kanadának, ezzel együtt Roberto Martínez, a 2018-ban bronzérmes európai válogatott szövetségi kapitánya a második mérkőzésen jobb teljesítményt vár csapatától a marokkóiak ellen. A spanyol tréner a szerdai produkciójukat hatéves kapitánykodása „technikailag legrosszabb teljesítményének" nevezte, de hozzátette: biztos abban, hogy a torna későbbi szakaszában javulni fognak. A Marokkó elleni győzelem Belgium számára a nyolcaddöntőt jelentené.
Az afrikai csapatnak lehet egy nagy hiányzója, Nusszáir Mazraujt, a Bayern München játékosát ugyanis hordágyon kellett levinni a horvátok elleni, 0–0-val végződött első mérkőzésükön. Egyelőre kérdéses, hogy a védő ott lehet-e a kezdőcsapatban a belgák ellen.
A csoport másik vasárnapi találkozóján a rutin találkozhat a lendülettel, a kanadaiak ellen játszanak.
Kanada jól játszott az első fordulóban, még az sem túlzás, hogy a négy csapat közül a legjobban, de vereséget szenvedett. Ebben közrejátszott az is, hogy Alphonso Davies büntetőt rontott, mielőtt Michy Batshuayi megszerezte az összecsapás egyetlen gólját.
F csoport, 2. forduló:
Belgium–Marokkó
Doha (al-Tumama Stadion, 14.00)
A várható összeállítások:
Belgium: Thibaut Courtois - Jan Vertonghen, Toby Alderweireld, Leander Dendoncker - Timothy Castagne, Axel Witsel, Youri Tielemans, Yannick Carrasco - Eden Hazard, Kevin De Bruyne - Michy Batshuayi. Marokkó: Jásszina Bono - Asráf Hakimi, Nájef Aguerd, Romain Száisz, Nusszáir Mazrauj - Szofjan Amrabát, Azzedin Ounahi - Hakim Zijecs, Szelim Amallah, Szoán Bufál - Juszef En-Neszjiri
Horvátország–Kanada
Al-Rajjan (Halifa Stadion, 17.00)
A várható összeállítások:
Horvátország: Dominik Livakovic - Josip Juranovic, Dejan Lovren, Josko Gvardiol, Borna Sosa - Marcelo Brozovic, Luka Modric, Mateo Kovacic - Nikola Vlasic, Andrej Kramaric, Ivan Perisic. Kanada: Milan Borjan - Alistair Johnston, Steven Vitoria, Kamal Miller - David Hoilett, Stephen Eustaquio, Atiba Hutchinson, Richie Laryea - Tajon Buchanan, Jonathan David, Alphonso Davies