Sport

Sokat kell lapátolnia, hogy eljusson Párizsba

A kétszeres olimpiai, kilencszeres világbajnok kajakos Csipes Tamara egy év szünet után újrakezdte a felkészülést. A Honvéd 33 éves kajakosának az a célja, hogy 2024-ben, a harmadik olimpiáján tovább gyarapítsa gazdag éremgyűjteményét.

Sokat kell lapátolnia, hogy eljusson Párizsba
A fiatalabbak nem rémisztették meg eredményeikkel Csipes Tamarát
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– Milyen volt a nyara versenyek nélkül?

– Jó! Hosszú évek után végre el tudtam menni kislányommal, Oliviával nyaralni. Többet voltam a családommal, barátaimmal. Húszévi versenyzés után kellett ez a szünet, hogy feltöltődjek, erőt gyűjtsek a következő évek kihívásaira.

– Rá sem nézett a kajakjára?

– Csak nem képzeli, hogy teljesen leálltam? Ez nagy ostobaság lett volna, hiszen a testemet, az izmaimat karban kellett tartani. Ezért hetente háromszor kajakoztam.

– A kajaknégyesben társa, Kozák Danuta is kihagyta az elmúlt szezont, majd bejelentette, hogy gyermeket vár.

– Engem ez nem lepett meg, mert már a tokiói olimpia után mondta, hogy szeretnének Zora lányának kistestvért.

Csipes Tamara
Tavaly másodszor lett az év legjobb női sportolója Csipes Tamara
Fotó: MH

– Az idei világbajnokságon a fiatalabb versenyzőink indulhattak, akik nem szerepeltek kiemelkedően. Milyen konkurenciára számít a jövő évi válogató versenyeken?

– Soha sem becsülöm le az ellenfeleimet. Különben sem lehet most látni, hogy a lányok mennyit fejlődnek egy év alatt. Én magara figyelek, arra, hogy jövőre olyan formában legyek, mint 2019-ben, s indulhassak az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A fő cél a párizsi olimpia, hiszen emiatt nem vonultam vissza a tokiói siker után.

– Tavaly az olimpián hattized másodperccel kapott ki ötszáz egyesben az új-zélandi Lisa Carringtontól, aki az idei vb-n is megvédte a koronáját.

– Lisa évek óta ott van a nemzetközi élvonalban, az idén könnyebb dolga volt, hiszen Danutával pihentünk. Jó lenne Párizsban is csatázni vele az éremért.

– Mikor kezdte el a felkészülést, s miben változtattak apukájával, aki az edzője is?

– Szeptember elején kezdtem el az alapozást. Az elmúlt hetekben kihasználtuk az indián nyárt, sokat edzettünk a Dunán. Jelentős változtatást nem tervezünk, mert ami egyszer már bevált, azt miért cserélnék másra. És a célom is a régi, a világbajnoki, majd az olimpiai dobogó.

Kapcsolódó írásaink