Sport

Döntetlent játszott a Debrecen és a Vasas

Az újonc Vasas több mint egy órát emberhátrányban futballozva 1–1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Döntetlent játszott a Debrecen és a Vasas
Hiába a több mint egy óra emberelőny, nem tudott nyerni a DVSC
Fotó: dvsc.hu

Sokkal aktívabban és pontosabban kezdték a mérkőzést a házigazdák, akik közelről és távolról is kísérleteztek a gólszerzéssel, ezért Jova Leventének bravúros védésekre volt szüksége, hogy az angyalföldiek ne kerüljenek hátrányba. A játék képe alapján meglepetést jelentett, hogy az újonc az első veszélyes ellentámadását gólra váltotta, és a 21. percben Berecz Zsombor jóvoltából megszerezte a vezetést.

Nyolc perccel később emberhátrányba került Vasas, mert Baráth Botond piros lapot kapott a Bárány Donáttal szembeni durva szabálytalanság miatt. A DVSC lendületét némileg megtörte a kapott gól, és ezen a létszámfölény sem változatott, a szünetig hátralévő időben már nem tudta veszélyes akciókkal nyomás alatt tartani ellenfelét, így egy félidő után a fővárosiak vezettek 1–0-ra.

A szünet után bemutatkozott a DVSC-ben és az NB I-ben a szerdán igazolt Horváth Krisztofer, aki 2020-ban három mérkőzésen szerepelt az olasz élvonalban a SPAL színeiben. Debrecenbe a Torino FC-től érkezett kölcsönben a támadó középpályás, aki az előző idényben az NB II-es Szeged házigólkirálya volt.

A második félidő elején az angyalföldiek magabiztosan őrizték előnyüket, esetenként hatan védekeztek egyvonalban, és bár a folytatásban a hazaiak újra pontosabb, mozgékonyabb játékkal és veszélyes lövésekkel próbálkoztak, ekkor Jova ismét bravúrokat mutatott be a kapuban. Egyre nagyobb fölényben futballozott és támadott a Debrecen, és a 86. percben Saná Gomes beadásánál a kapujából kifutó Jova a saját csapattársától, Iyinbor Patricktól nem fért hozzá a labdához, ezt kihasználva Dorian Babunszki a hálóba lőtt és beállította az 1–1-es végeredményt.

Kapcsolódó írásaink