Dzsudzsák Balázs is megszólalt az edzőváltással kapcsolatban
ĀA DVSC négy fordulót követően az NB I 10. helyén áll egy győzelemmel
ĀA DVSC négy fordulót követően az NB I 10. helyén áll egy győzelemmel
ĀA vármegyei közgyűlési elnök ígéri: újra ünnep lesz meccsre járni
ĀA megállapodással újabb mérföldkőhöz értünk
ĀAz ötödik Debrecen egy pontra zárkózott fel a Puskás Akadémiára és négyre a harmadik Fehérvár mögé
ĀDebrecenben sem szakadt meg a Kecskemét rossz sorozata
ĀAmennyiben a címvédő Ferencváros győz a Fehérvár otthonában átveheti a vezetést a tabellán
ĀA hajdúsági együttes két elveszített bajnoki után nyert ismét, míg a Puskás Akadémia két sikert követően veszített élvonalbeli találkozót
ĀA címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 2–1-re győzött a Debreceni VSC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombat esti rangadóján
ĀAz újpestieknek ez volt sorozatban a kilencedik nyeretlen mérkőzésük, ilyen hosszú negatív sorozatra 1986-ban volt legutóbb példa az együttes történetében
ĀA sportvezető szerint még lehetnek játékosmozgások az átigazolási időszakban
ĀAz óvás alapja, hogy a Ferencváros elleni mérkőzés kilencedik percében Tomori Zsuzsanna a kétperces büntetése letelte előtt újra pályára lépett
ĀAz előző kiírásban bronzérmes Debrecen 2–1-re kikapott az újonc MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának első szombati mérkőzésén
ĀA vendégeknek megszakadt a tíz tétmérkőzésen, illetve nyolc bajnoki összecsapáson át tartott veretlenségi sorozata
ĀA nyolcaddöntők közül az Újpest–Paks és a DVTK–ZTE párosítások is kiemelkednek
ĀKétgólos hátrányból mentett pontot a DVSC a Ferencváros vendégeként
ĀAz előző szezonban bronzérmes, házigazda Debrecen 2-0-ra legyőzte az ezüstérmes Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén, ezzel az élre ugrott a tabellán
ĀA Konferencia-ligától a harmadik fordulóban múlt csütörtökön búcsúzó DVSC csak három mérkőzést játszott eddig a bajnokságban, mindegyiket otthon, és még nem vesztett pontot
ĀA bécsi Rapid csapata 10 osztrákkal a pályán 5-0-ás győzelmet aratott Debrecenben
ĀA magyar bajnoki bronzérmes végig kiélezett, kemény összecsapást játszott idegenben
ĀA DVSC–Rapid Wien párharc továbbjutója a negyedik fordulóban az előző kiírásban döntős, olasz Fiorentinával küzdhet majd meg
ĀA kupasorozat selejtezőjének harmadik körében az FTC a máltai Hamrun Spartans, míg a DVSC az osztrák Rapid Wien gárdájával találkozik
ĀAmennyiben a Debrecennek sikerül túljutnia az Alaskerten, akkor a következő körben az osztrák Rapid Wien vár majd rá
ĀA Debrecen játékosa, a közönség kedvence a Bajnokok Ligája szerepléshez gólokkal járult hozzá
ĀA fővárosi zöld-fehérek 29-26-ra nyertek a Debrecen otthonában a női kézilabda NB I keddi rangadóján
ĀHerczegh András keze nyomán Magyarországon első helyen végzett a DVSC, az európai rangsorban pedig a hatodik helyet szerezte meg – INTERJÚ