Sport
Ricardo Moniz: Puskás és Cruyff örökségét kell továbbvinnünk
– 2012 augusztusa és 2013 decembere között másfél éven át irányította vezetőedzőként a Ferencváros csapatát. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra?
– Soha nem felejtem el az első meccsünket. A Honvéd ellen játszottunk, Martin Kleint kiállították, de emberhátrányban is hajtottunk tovább, támadtunk. Igaz, hogy végül kikaptunk, de a közönség megtapsolt bennünket, értékelték a küzdőszellemünket. Akkor tapasztaltam meg először, mennyire szenvedélyesen imádják a magyarok a futballt, látványos, jó focit akarnak látni, és ha az ember erre törekszik, azt elismerik.
Már onnantól kezdve kiváló volt a kapcsolatom a Fradi szurkolóival, rendszeresen tartottam nyílt edzéseket, és a csapat is szépen épült: olyan játékosokat igazoltunk, mint Jenner, Besic vagy Leonardo, de Böde is akkoriban vált húzóemberré. Szerettem volna kivezetni a Ferencvárost a nemzetközi porondra, sajnos azonban nem sikerült befejezni, amit elkezdtünk. Emiatt van bennem hiányérzet, de összességében jó emlékeket őrzök az Üllői útról, szívesen gondolok vissza a Fradi kispadján eltöltött időre.
- Miért döntött úgy, hogy elfogadja a ZTE ajánlatát, és visszatér Magyarországra?
- Dragóner Attilát, aki most a Zete sportigazgatója, nagyon jól ismerem még a Fradiból, ő keresett meg. Akeem Adams tragédiája után nehezen találtam a helyem, több klubnál megfordultam, és megtanultam, mennyire fontos, hogy a megfelelő emberekkel vegyem körül magam. Ahhoz, hogy következetes munkát tudjunk végezni és eredményesek legyünk, mindenkinek egy irányba kell húznia, és hinnie kell abban, hogy közösen bármit elérhetünk. A segítőim, Julian Jenner és Marco van der Steen abszolút ilyenek, és miután találkoztam Végh Gáborral, a klub tulajdonosával, láthattam, hogy ő is hasonlóan gondolkodik, így hamar meggyőztek.
- Hogy érzi magát Zalaegerszegen?
- Remekül, kellemes hangulatú város, az emberek pedig nagyon rendesek, szóval boldog vagyok.
- Még ha felkészülési meccsről is van szó, akkor is óriási dolog legyőzni egy olyan sztárcsapatot, mint az AC Milan. Hogyan élte meg belülről a sikert és mit gondol, ez a győzelem lendületet adhat a csapatnak az egész szezonra?
- Nemcsak a szezonra, de úgy általában a jövőre nézve is. A játékosaim megtanulhatták, hogy senkitől nem szabad félni, és kemény munkával bárkivel felvehetjük a versenyt, egy topcsapattal is. Olyan sztárok szerepeltek a Milannál, mint Rebic vagy Diaz, de mégis legyőztük őket. A mai futballban már alig látni olyan kivételes egyéniségeket, mint annak idején Puskás, Cruyff, vagy Maradona volt, szóval ha csapatként keményebben dolgozunk, mint a riválisok, nagyon magas szintre juthatunk. Őszintén hiszek benne, hogy ez sikerülhet, a város, a szurkolótáborunk mögöttünk áll, szóval minden meccsen ezzel a magabiztossággal kell pályára lépnünk, bárki is legyen az ellenfél.
- A meccs utáni sajtótájékoztatón említette, hogy Ön szerint a magyar és a holland futballfelfogás nagyon hasonló. Milyen közös pontokat, hasonlóságokat lát a két labdarúgó-kultúra között?
- Puskás és Cruyff ugyanannak a futballfilozófiának a két ikonikus képviselője. Puskásért Hollandiában is rajongtak, Cruyff azt mondta róla, hogy a bal lába mintha a keze lenne, mert olyan könnyedén bánt a labdával, bármit meg tudott vele csinálni, oda rúgta, ahova csak akarta. Az Aranycsapatra az egész világ felfigyelt, domináns, látványos, támadó felfogású focit játszottak. Ez a magyaroknak a vérében van, és ma is ehhez próbálnak visszatalálni, ezt akarják újra látni, ezért beszélünk ma is Puskásról.
Cruyff óta a holland válogatott is hasonló stílusban futballozik, játékosságra, kezdeményezésre, támadásra törekszik, úgyhogy máig is ezt várjuk a nemzeti csapattól, nálunk Cruyff ennek a szimbóluma, és azt a szintet akarjuk tartani, amit ő és a társai a 70-es években elértek, kevesebbel már nem vagyunk elégedettek.
Ezért mondtam a Milan elleni meccs után azt, hogy az a győzelem nem csak Zalaegerszeg, de Magyarország, a magyar futball szempontjából is fontos volt, a magyar labdarúgásnak vissza kell találnia a gyökereihez, ehhez pedig összefogásra van szükség.
Mindkét országban van sajnos jó néhány negatív, cinikus ember, akik ezt megnehezítik, egymással hadakoznak, széthúznak ahelyett, hogy közösen dolgoznának. Pozitívabbnak kellene lenni, és a sok beszéd helyett inkább kimenni a pályára, átadni a tudást, tapasztalatot a gyerekeknek, segíteni őket, hogy fejlődhessenek. Ezért mondom azt, hogy a legfontosabbak az utánpótlásedzők, akik a fiatalokat nevelik.
- Köztudott, Johan Cruyff nagy hatással volt Önre mind játékosként, mind edzőként. Mit jelentett Önnek a futballista Cruyff, és hogyan befolyásolta később az edzői felfogását?
Soha nem bújt el a kihívások elől, már 16-17 évesen igazi vezérként állt a csapat élére. Megváltoztatta a futballt, villámgyorsan cikázott a védők között, a kapu előtt pedig életveszélyes volt, a legfontosabb pillanatokban szerzett gólokat. A 60-as években előfordult, hogy kikaptunk Luxemburgtól, aztán jött Cruyff, és a világ legjobbjává tette Hollandiát.
Hatéves koromtól vonattal jártam ki az Ajax meccseire Amszterdamba, soha nem okozott csalódást, mindig bátran játszott. Ilyen hősökre van szükség, példaképekre, hogy inspirálják az új generációkat.
Cruyff művészként alkotott, könnyedén mozgott a pályán, elképesztően képzett volt technikailag, mindig dominálta a játékot és győzelemre tört, de sosem bántotta az ellenfeleit.
Amikor már tapasztalt edző volt, elmentem megnézni egy tréningjét, egy labdán ült, az volt az „irodája”. Minden a fejében, meg a szívében volt, semmit nem írt le, nem kellett neki laptop vagy bármi ilyesmi. A futball az utcáról jön, egy egyszerű játék, de sajnos sokan túlbonyolítják.
Ma jó néhány olyan edző van, akik rengeteg információt összegyűjtenek, ott van a kezükben a technológia, könyvek, laptopok, de azt nem tudják megtanítani a gyerekeknek, hogyan rúgják meg a labdát, pedig a kissrácoknak ilyen példaképekre lenne szükségük. Cruyff minden szempontból ilyen volt, visszavonulása után foglalkozott hátrányos helyzetű és fogyatékos emberekkel is, segített nekik, megmutatta, hogy a tehetségünkkel egy kicsit jobbá tehetjük a világot.
Nehéz időkben a futball fényt hozhat az életünkbe, különösen igaz ez mostanában is, itt ez a szörnyű háború, gazdasági válság, az infláció, foci pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy ezeket a gondokat elfeledtesse velünk. Úgy gondolom, mi is ezt tettük a Milan legyőzésével, azzal a sikerrel egy kis örömöt okoztunk az embereknek, Cruyff pedig egész karrierje során erre törekedett.
Igazi nagykövete volt ennek a gyönyörű játéknak, ma már viszont sajnos egyre kevesebb ilyen karaktert látok. Puskásék stílusából egyenesen következik Cruyffé, az ő örökségük mentén kell tovább haladnunk.
- Mi Ricardo Moniz saját futballfilozófiájának lényege?
- Mindenekelőtt a kemény munka. Tizenhét évesen már a felnőttcsapatban játszottam középpályásként, pedig sok barátom tehetségesebb volt, de én keményebben dolgoztam náluk. Kétszer annyit kell dolgozni, mint a riválisaid, ennyi a kulcsa az egésznek.
Nagyon fontos az eredményesség, de ennek mindig párosulnia kell látványos, támadó szellemű futballal.
Az évek során rengeteg helyen dolgoztam, Hollandiában, Angliában, Németországban, vagy épp a Fradinál, és idővel rájöttem, hogy nincs egyetlen igazság. Az egyes országok, kultúrák máshogy közelítenek a focihoz, én pedig igyekeztem mindenhonnan a legjobb módszereket, gondolatokat átvenni, és ezek kombinációjából létrehozni az én filozófiámat.
Ahhoz a totális futball típusú játékhoz, amit szeretnék megvalósítani, kulcsfontosságú, hogy kifogástalan legyen a játékosaim erőnléte. Úgy gondolom, most nagyjából 60 percen át képesek a megfelelő tempóban focizni, de azt szeretném elérni, hogy képesek legyenek ezt a teljes meccsen, akár 95 percig is bírni, és ha kell, ki tudjanak vágni egy sprintet az utolsó pillanatokban is.
Emellett mindig kiszámíthatatlanságra kell törekedni, váratlant húzni, amire az ellenfél nem számít, amivel meglepetést tudunk okozni.
- Mint Cruyff.
- Pontosan.
- Mik a céljai a csapattal az új szezonban?
- Az első négy hely valamelyikén akarunk végezni, de akkor is türelmesnek kell maradnunk, ha ezt esetleg nem sikerül elérni, feltéve persze, hogy egyébként a fejlődés látható, és amúgy jó irányba haladunk. A saját utunkat kell járnunk, és azon végig kitartani, nem szabad hagyni, hogy a negatív emberek eltérítsenek a jó ösvényről. Amikor a Leipzignél dolgoztam, a csapat nyolc év alatt, fokozatosan lépegetett fölfelé a negyedosztályból, most pedig már rendszeres BL-szereplő. Sok türelemre van tehát szükségünk, de mindent megteszünk, hogy a fejlődés az eredményekben is megmutatkozzon.
- Említette, hogy nagy hangsúlyt fektet majd a fiatal játékosok fejlesztésére, gyakori szerepeltetésére is. Kik azok a fiatalok, akik már az új idényben kulcsfigurái lehetnek a csapatnak?
Van Persie már 17 évesen a világ legjobbjai közé akart kerülni, tele volt sikeréhséggel. Ezt a mentalitást akarom látni a játékosaimnál is. Sok tehetséges fiatalunk van, akikben ott a lehetőség, rajtuk múlik, mit hoznak ki magukból, az esélyt meg fogják kapni. Lehet, hogy Kovács Barnabás lesz az, lehet, hogy Szalay Szabi, Németh Dani, Klausz Milán, Mocsi Attila, de mondhatnám a többieket is. Mindannyiukban megvan a potenciál, de a legfontosabb, hogy meglegyen bennük a tűz, a motiváció, hogy még jobbá váljanak, és bírják a nyomást.
- A fiatalok egyéni fejlesztése a fő feladata William Gallasnak. Tartja-e a kapcsolatot Gallassal és hogy tud segíteni a francia tréner a klub céljainak elérésében?
Vele még nem volt alkalmam találkozni, de az utánpótlás szakágvezetőkkel már beszéltem. Világszinten valami komoly gond van a rendszerrel, még Angliában is csak a fiatalok 5-10 százaléka jut el a felnőtt futballig. Cruyff azt vallotta, hogy a felnőtt csapat felének az utánpótlásból kell jönnie. Ezért a legfontosabb az utánpótlásedzők szerepe a klubban, ők tudják felkészíteni a fiatalokat, hogy amikor elérik a 17-18 éves kort, bevethetőek legyenek a legmagasabb szinten is. Gallas az óriási tapasztalatával rengeteget segíthet, átadva azt a győzni akarást, amiről korábban beszéltünk, és ami őt is sikerre vitte. Őszintén hiszem, hogy a magyar futballban megvannak a tehetségek, csak a megfelelő szakemberekre kell bízni őket, Gallas pedig ilyen.
- Várhatók-e még erősítések, új igazolások idén nyáron?
- Nem, egyrészt a klub filozófiájához tartozik, hogy saját nevelésű, illetve fiatalon felfedezett játékosokra építünk, őket próbáljuk fejleszteni, másrészt jelen pillanatban úgy gondolom, nincs is pénzünk drága igazolásokra. Arra a csapatra fogunk építeni, amelyik a Milan ellen is szerepelt. Nincsenek olyan egyéniségeink, mint mondjuk a Fradinál volt Leonardo vagy Besic, Tajtira nagy szerep fog hárulni irányítóként, de összességében csapatként kell nagyot alkotnunk. Azt a bátor játékot szeretném látni a srácoktól, mint a Milan ellen, sok futással, magasan presszingelve. Borzasztó nehéz dolgunk lesz, de bízom bennük, és minden erőmmel azon vagyok, hogy megfelelően felkészítsem őket, és helyt tudjanak állni az egész szezonban.
- Azt is elmondta egy korábbi interjúban, hogy a focin kívül nincs igazán más hobbija. Mégis, amikor nem a labdarúgással foglalkozik, mivel tud kikapcsolódni, feltöltődni?
- Kizárólag a futballal foglalkozom a nap 24 órájában, csak erre koncentrálok, szerintem máshogy nem is lehet. Ezt soha nem büntetésként fogom fel, minden nap köszönetet mondok Istennek a fociért, mert általa juthattam el oda, ahol most vagyok. A foci nélkül nem élhettem volna át olyan kalandokat sem, mint a Milan elleni meccs, a labdarúgás egész életeket képes megváltoztatni, általa tanultam meg mindent, amit tudok a világról, és az sem elhanyagolható, hogy fitten, fiatalon tart. (Nevet.)
Rengeteget kaptam ettől a sporttól, igyekszem minden nap tanulni valamit a játékról, az emberek gondolkodásáról. Miért nem találtuk még meg az új Puskást vagy Cruyffot? Miért tűnt el a foci az utcákról? Sok gyerek miért a telefonját nyomkodja ahelyett, hogy a labdát rúgnák? Ezek mind nagy kérdései az életnek és a futballnak.
- Karrierje során számos országban megfordult edzőként, sokszor eléggé különböző kultúrákban dolgozott. Mit gondol, minek köszönhető, hogy ennyi helyen tudott boldogulni, és mi a legfontosabb, amit a világot járva megtanult?
A hitelesség a legfontosabb. Mindenhol vannak igaz és kamu emberek, a játékosok pedig pontosan tudják, ki az, akinek lehet adni a szavára, és ugyanígy a szurkolók is, Magyarországon is tisztában vannak vele, ki az, aki csak a száját jártatja. Pozitív légkörre, összefogásra van szükség, ezt kell továbbadnunk a fiataloknak, mert csak egységesen érhetünk el sikereket.
Sajnos napjainkban az emberek egyre inkább eltávolodnak egymástól, a futball viszont képes újra összehozni bennünket, arra kell használnunk, hogy egységet teremtsünk. A mai világ nem kedvez az olyan őszinte, autentikus figuráknak, mint Puskás, Davids, Maldini vagy Baresi, a társadalom gyakran visszahúzza az egyéniségeket, túlságosan kontrollálni akarnak mindent, nem hagyják, hogy az ilyen tehetségek szabadon kibontakozzanak.
Sokkal jobban kell figyelni a fiataljainkra, megadni nekik a megfelelő oktatást és bizalmat. A helyi szövetségeknek a tehetséges gyerekek felkutatására kellene koncentrálniuk, és felkészült edzőket képezni, akik tudják fejleszteni, nevelni őket.
Ez is közös minden futballkultúrában, mindenhol szeretnénk ilyen karakteres, egyedi, lehetőleg saját nevelésű klasszisokat látni. Én is szeretném, ha például Angliában több olyan játékos lenne, mint annak idején Kevin Keegan, vagy ha már Hamburgban is dolgoztam, ott volt Horst Hrubesch vagy Felix Magath.
Sok ország elvesztette a saját identitását a fociban, de hiszek abban, hogy ezt vissza lehet szerezni Magyarországon is, ez a célom, külföldiként ebben próbálok segíteni a saját tudásommal.
Egyes helyeken kemény csatákat vívtam, mert megsértődtek, ha kimondtam az igazságot, de őszinteség nélkül nem megyünk semmire. Mindenhol két csoportra oszthatók az emberek: az idealistákra, akik támogatnak, akik pozitívak, melletted állnak, és a negatívakra, akik visszahúznak, nem hajlandók meghallgatni az új ötleteket.
A megérzéseinkre, az emberekben meglévő jóságra, pozitivitásra kell építenünk, azokra a vezetőkre, akik őszinték, de mernek álmodni, és tesznek is az álmok megvalósulásáért.
