Sport

Szilvásvárad a fogathajtó után díjugrató fellegvár lett

A lovassportok megszerettetése is kötelessége és feladata egy állami ménesgazdaságnak a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója szerint, aki az M1 aktuális csatornán beszélt a csütörtökön kezdődő Masters Nemzetközi Díjugrató Versenyről.

Szilvásvárad a fogathajtó után díjugrató fellegvár lett
Ramzi al-Duhami is indul Szilvásváradon
Fotó: AFP/Karim Jaafar

Cseri Dávid azt is elmondta, ő is egy hasonló bécsi versenyen szerette meg a lovassportokat, ahová édesapja vitte el. Hangsúlyozta, a vasárnapig tartó Masters Nemzetközi Díjugrató Versenyen a szervezők odafigyelnek arra, hogy a nézők számára érthetők legyenek a szabályok, és a díjugratáson kívül készülnek díjlovas- és lovastorna-bemutatóval is.

A versenyre húsz nemzet lovasai érkeztek, köztük olimpikonok, mint a szaúd-arábiai Ramzi al-Duhami, a 2012-es londoni olimpia bronzérmese. De jöttek lovasok az Egyesült Arab Emírségekből, Írországból és Ausztriából is. A magyarok közt ott vannak a 2024-es párizsi olimpiára készülők (oda még ki kell vívni a kvótát): ifj. Szabó Gábor, valamint az országos bajnoki címvédő, Czékus Zoltán és Hugyecz Mariann.

A versenyszámok mindennap fél kilenckor kezdődnek, a fő számokat délután tartják, de lesz egy Magyarországon egyedülálló villanyfényes verseny is. Emellett vadászugratásban, valamint „ride and drive” (díjugratás és fogathajtás) versenyszámban is összemérik erejüket a versenyzők.

A 2018-ban átadott Lipicai Lovasközpont európai szinten is kiemelkedő. A Masters-versennyel a szervezők célja, hogy Magyarország zászlóshajó szerepet töltsön be Közép-Európa lovassportjában – mondta Cseri Dávid.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom