A „Felvidék” kifejezés miatt támadják Dunaszerdahely polgármesterét
ĀA szlovák nacionalisták kezdeményezésére kihallgatták Hájos Zoltánt
ĀA szlovák nacionalisták kezdeményezésére kihallgatták Hájos Zoltánt
ĀA 2024 leggyorsabb lovasa címet Tóbiás Zsuzsa, Tolna vármegye versenyzője nyerte el
ĀElrajtolt a magyarországi és határon túli magyarság legnagyobb lovasversenye
ĀA megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek
ĀNyolc ország lovasai mérik össze tudásukat
ĀIdén először az ifjúsági mezőnyben már két korosztályban indulhatnak a versenyzők
ĀA megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek
ĀFergeteges maratonhajtással a címvédő Boyd Exell összetettben átvette a vezetést
ĀA magyar csapat a hatodik helyen várhatja a nagyon kemény szombati maratonhajtást a világbajnokságon
ĀA lovakat is megviseli a hőség, ezért enyhülésben reménykednek a hajtók Szilvásváradon
ĀHajtóink és Szilvásvárad is győzött 1984-ben rendezett vb-n
ĀNegyven év után újra világbajnoki érmekért küzdene a Szalajka-völgy kapujában
ĀMagyarország kilenc versenyzőt indíthat az eseményen
ĀA szeptember 4. és 8. között sorra kerülő szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokságra már majdnem minden készen áll
Ā„A ló jó formát mutatott, nem volt fáradt, kitett magáért attól függetlenül, hogy mi lesz a helyezés"
ĀA díj- és a tereplovaglás után 61,80 hibaponttal a 45. pozícióból várja a hétfői díjugratást
ĀKaizinger Balázs pár napja ismerkedik a helyszínnel és elégedett az eddig tapasztaltakkal
ĀNegyven év után ismét világbajnoki fogatcsata lesz Szilvásváradon
ĀNégyen jutottak tovább a 17. Nemzeti Vágta októberi szilvásváradi döntőjébe
ĀLovastusában a párizsi induláshoz nem elég a kvóta megszerzése, az olimpia előtt még kötelező teljesíteni egy hosszú, négycsillagos versenyt is
ĀA győztes ló tulajdonosának 3,1 millió dollár jár
ĀIdén is várnak nemzetközi résztvevőket a szomszédos országokból
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar lovas eszme a huszárvilágból nőtte ki magát
ĀFolytathatja felkészülését Shane Rose a párizsi olimpiára