Sport

Bravúros döntetlent ért el a németek ellen a magyar fociválogatott

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton este a Puskás Arénában kiváló játékkal bravúros döntetlent ért el Németország ellen a Nemzetek Ligájában. A mieink gólját Nagy Zsolt szerezte a 6. percben, amelyre szinte azonnal jött Hofmanntól a válasz, s ezzel ki is alakult az 1-1-es végeredmény.

Bravúros döntetlent ért el a németek ellen a magyar fociválogatott
Nagy Zsolt vezető gólját ünneplik a magyar válogatott játékosai
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Remekül kezdtük a találkozót: a hatodik percben Fiola húzott el a szélen, ügyesen ívelt középre, Sallai közeli fejesét Neuer még védeni tudta, a kipattanót azonban Nagy Zsolt levette, majd bődületes erővel a léc alá lőtte.

Sajnos villámgyorsan jött az egyenlítés a németektől: Schlotterbeck indítása után Szalai Attila és Willi Orbán nem figyelt eléggé, Jonas Hofmann lépett ki a labdával, elvitte a kifutó Gulácsi mellett, majd az üres kapuba lőtt.

A magyar szurkolók ezúttal is hihetetlen hangulatot teremtettek a Puskás Arénában
A magyar szurkolók ezúttal is hihetetlen hangulatot teremtettek a Puskás Arénában
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az egyenlítő gól után megélénkült a németek játéka: előbb a lesen kilépő Werner lövését védte lábbal Gulácsi, aztán Raum beívelését Havertz fejelte jócskán kapu mellé.

A 22. percben a magyar válogatott is életjelt adott magáról: Szalai Ádám kiváló passzát kicsit túlságosan is kivitte jobbra Sallai, akinek a lövését az ötösön blokkolta Raum.

Öt percre rá Fiola indult meg jó cselekkel, aztán középre lőtte a labdát, de Neuer résen volt.

A magyar válogatott nagyon szervezetten, helyenként egészen bátran futballozott, és túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy egyenrangú ellenfele volt Werneréknek, akik azért egy-egy villanással jelezték, nem véletlenül számítanak a meccs esélyeseinek. 

Fiola a magyar válogatott egyik legjobbja volt a mérkőzésen
Fiola a magyar válogatott egyik legjobbja volt a mérkőzésen
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A 28. percben Havertz pörgetett a magyar kapu fölé nyolc méterről, de szerencsére les volt, majd két perccel később Hofmann lapos beadását Willi Orbán vágta ki remekül az érkező Werner elől.

A félidő hajrájára is jutott egy-egy nagyobb német és magyar helyzet: előbb Raum lőtt jó tíz-tizenkét méterről centikkel a bal sarok mellé, majd a kiváló teljesítmény nyújtó Nagy Zsolt átadását Szalai Attila fejelte a hosszún helyezkedő Fiola elé, aki közelről, nagy erővel tűzte kapura, ám Neuer hárítani tudott.

Kiegyenlített játékot hozó, jó színvonalú első félidőt láthattak a drukkerek a Puskás Arénában, igazságosnak mondható 1-1-es döntetlennel mehettek szünetre a csapatok.

A második játékrészben a németek egyértelműen átvették a kezdeményezést. Hansi Flick fiai jóval többet birtokolták a labdát, de mezőnyfölényük meddő, a magyar válogatott taktikája továbbra is remekül működött.

Werner néhányszor tudott veszélyeztetni a magyar kapu előtt, de a védőink alaposan megdolgozták a német csatárt
Werner néhányszor tudott veszélyeztetni a magyar kapu előtt, de a védőink alaposan megdolgozták a német csatárt
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Szervezetten, fegyelmezetten védekeztek a mieink, a német csapat nem is nagyon tudott komoly helyzetet kialakítani, hol Fiola, hol Orbán mindig odaért a veszélyt hordozó passzokra is.

A félidő első komoly helyzetére a 73. percig kellett várni: ekkor Havertz ugratta ki tökéletes ütemben Hofmannt, aki a hosszún érkező Wernerrel akart gólt rúgatni, de az utolsó pillanatban Orbán lefülelte az átadást.

Nem sokkal később aztán a magyar csapat is veszélyeztetett, kétszer is gyors egymásutánban. Gulácsi kirúgását követően Sallai az ötösről Neuerbe lőtt, majd Szoboszlai balról érkező beívelése találta meg középen a csereként beállt Ádám Martint, ám az NBI legutóbbi idényének gólkirálya teljesen üresen állva Neuer kezébe fejelte a labdát.

Sallai Roland (jobbra) lendületesen futballozott
Sallai Roland (jobbra) lendületesen futballozott
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A folytatásban is kitartott a Rossi-legénység lendülete: a 81. percben Ádám Martin harcos labdaszerzése nyomán Nagy Ádám indította Gazdagot, a Philadelphia csatára jó 17 méterről megeresztett egy életerős lövést, a középre, a léc alá tartó próbálkozást szögletre ütötte Neuer.

Egy perccel később Ádám Martin ismét megkapta az esélyt, hogy hőssé váljon, de nem tudott élni vele: Nego beadását közelről újfent feladta Neuernek fejjel.

Ádám Martin (elöl) jól szállt be csereként, és ha kicsit pontosabban céloz, akár a győztes gólt is megszerezhette volna
Ádám Martin (elöl) jól szállt be csereként, és ha kicsit pontosabban céloz, akár a győztes gólt is megszerezhette volna
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A hátralévő időben hiába birtokolták túlnyomórészt a németek a labdát, valódi helyzetekre már nem futotta az erejükből, így újabb bravúrt ért el a magyar együttes, egy teljesen megérdemelt 1-1-es döntetlenre végzett a Nationalelffel, és némi szerencsével akár még győzhetett is volna.

Mivel az angolok a csoport másik meccsén 0-0-s döntetlent játszottak házigazdaként Olaszországgal, így az olaszok megőrizték az első helyet a tabellán, a magyarok pedig második helyről várják a folytatást, ahol a negyedik fordulóban kedden este idegenben Angliával csapnak össze Marco Rossi fiai.

Rossi: Büszke vagyok a játékosokra és a stábra, mindenki a tőle telhető legtöbbet tette meg

A találkozót követően Rossi kiemelte, tanítványai ismét bizonyították, hogy „nem engednek”, a játékosai „mindent beleadtak, és mindent kiadtak magukból”.

„Mindenki a tőle telhető legtöbbet tette meg, taktikailag keveset hibáztunk. Számítottunk rá, hogy a németeknél lesz többet a labda, erre készültünk, ezért tartottuk magasan a védekezést, ebből sajnos kaptunk egy gólt” - nyilatkozta a kapitány a mérkőzés után, és hangsúlyozta, minden egyes játékosára, valamint a szakmai stáb tagjaira is nagyon büszke, és mindenkinek „hálával” tartozik, mert május 23. óta mindannyian éjjel-nappal dolgoznak.

Hansi Flick német szövetségi kapitány először a Puskás Arénát és a szurkolók által teremtett hangulatot dicsérte, valamint úgy vélte, nem sikerült végrehajtaniuk mindazt, amit előzetesen elterveztek.

„A magyarok jól csinálták, amit csináltak, nekünk az Anglia elleni meccs után ez a találkozó nem jött jól a kemény, nehezen legyőzhető, jól szervezett ellenfelünk vendégeként” - mondta.

Sallai: Megmutattuk, hogy számolni kell velünk

„A csapat kvalitásai miatt mindenki reménykedett ebben” - válaszolta Sallai Roland az újságírók azon kérdésére, gondolták volna-e, hogy a válogatott három mérkőzést követően négy ponttal áll majd a csoportban.

„Persze nem ez volt a papírforma, de az utolsó mérkőzéseken olyan teljesítmény tettünk le az asztalra, amivel megmutattuk a nagycsapatoknak, hogy számolni kell velünk” - tette hozzá a német élvonalban szereplő Freiburg légiósa, aki szerint az angolok elleni keddi összecsapás előtt most a regeneráció a legfontosabb.

Gazdag Dániel pozitív koronavírustesztje miatt nem lehetett ott az angolok és az olaszok elleni találkozókon, most viszont csereként lehetőséget kapott.

„A németek nagyon szerették volna megnyerni ezt a mérkőzést azután, hogy két döntetlennel kezdtek, de mi harcoltunk, és megérdemelten szereztünk pontot. Nem sokan vártak tőlünk ilyen szereplést, de ahogyan a tavalyi Eb-n, most is megmutattuk, hogy bárkinek meg tudjuk nehezíteni a dolgát” - mondta a Philadelphia Union középpályása, aki hozzátette, bízik benne, hogy ezúttal is sikerült pontot szerezniük Angliában.

Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig futballistája szerint már az önmagában is nagy dolog, hogy egy újabb európai topcsapat ellen szereztek pontot.

Szombat este azonban játékban is teljesen egyenrangú partnerei voltak a németeknek, ami a helyzetek számán is látszódott.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 3. forduló:
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)
Puskás Aréna, 55 926 néző, v.: José María Sánchez (spanyol)
Gólszerzők: Nagy Zs. (6.), illetve Hofmann (9.)
Sárga lap: Sallai (17.), Gulácsi (86.), Ádám (90.), illetve Schlotterbeck (36.)

Magyarország:
Gulácsi Péter - Lang Ádám, Willi Orbán, Szalai Attila - Fiola Attila, Nagy Ádám, Styles Callum (Vécsei Bálint, 87.), Nagy Zsolt (Nego Loic, 70.) - Sallai Roland (Gazdag Dániel, 76.), Szoboszlai Dominik - Szalai Ádám (Ádám Martin, 69.)
Németország:
Manuel Neuer - Nico Schlotterbeck, Niklas Süle, Thilo Kehrer - Jonas Hofmann (Lukas Nmecha, 85.), Leon Goretzka (Ilkay Gündogan, 69.), Joshua Kimmich, David Raum - Kai Havertz (Karim Adeyemi, 85.), Jamal Musiala (Julian Brandt, 78.) - Timo Werner (Thomas Müller, 78.)
 

A mérkőzés után közösségi oldalán Orbán Viktor is gratulált az eredményhez: Büszkeség! - írta a Facebookon a miniszterelnök, aki posztjában kiemelte, hogy a válogatott második a csoportjában az olaszok mögött, megelőzve a németeket és az angolokat.

A sorsoláskor aláírtuk volna a négy pontot az első kör utánra, igaz? - írta Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldalán.

Kapcsolódó írásaink