Sport

Kis híján elsüllyesztette a Liverpool a Sárga Tengeralattjárót

A BL első elődöntője után fél lábbal már a döntőben Jürgen Klopp csapata

A vezető és nagyon erős sportrovattal rendelkező brit lapok közül a The Times és az Independent szinte egybehangzóan állapította meg a labdarúgó Bajnokok Ligája második, szerdai elődöntője után, hogy „a Liverpool fél lábbal már a döntőben van”.

Kis híján elsüllyesztette a Liverpool a Sárga Tengeralattjárót
Nem Rullin múltak a bekapott Villarreal-gólok, bár mindkét találat elkerülhető lett volna
Fotó: AFP/Lluis Gene

Az eddig nagyszerűen menetelő és különösen idegenben bravúrokra képes Villarreal, becenevén a Sárga Tengeralattjáró – ami attitűdjét illeti – lemásolta az Atlético Madrid a Manchester City elleni negyeddöntős angliai produkcióját, azaz a legcsekélyebb mértékben sem próbált meg támadni, minden energiáját a védekezésre, a vereség elkerülésére fordította. A sárga-kékeknek nem sikerült kibekkelniük a 90 percet, az ismét parádés hangulatú Anfield Roadon a Vörösök 2–0-ra győztek, és ezzel megnyugtató előnyre tettek szert a keddi visszavágó előtt.

Ugyanakkor Unai Emery a 2020 óta a nemzetközi kupák egyenes kieséses szakaszában először idegenbeli mérkőzést veszítő csapatát okkal bosszanthatja az a tény, hogy kicsivel nagyobb szerencsével mindkét gólt elkerülhette volna. Az elsőnél Jordan Henderson beadása után a balhátvéd, Estupinán lábán megperdült a labda, amelybe aztán a kapus, Rulli csak beleütni tudott, így jutott a hálóba. Az utolsó liverpooli érintés után még két Villarreal-játékost érintett a labda, mielőtt a hálóba jutott. A második gólnál, 133 másodperccel később, Mohamed Szalah olyan tökéletesen ugratta ki Sadio Manét, hogy a szenegáli csatár mindössze három-négy centivel volt az átadás pillanatában a leshatár előtt.

Természetesen a fentiekből csacsiság lenne azt a következtetést levonni, hogy a Liverpool csak „mázlival” nyert. Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, aki eddigi pályafutása mind a négy nemzetközi kupaelődöntőjét megnyerte pályaválasztóként, ugyanakkor úgy fogalmazott, még csak a párharc felén vannak túl, figyelmeztetett arra, hogy a keddi visszavágón más lehet a hangulat, az ellenfél játékosai az életükért, az edzőjükért küzdenek majd. Unai Emery elismerte: „A 2–0-s eredmény világos és megérdemelt, de még rosszabb is lehetett volna. Ugyanakkor egy más teljesítménnyel még esélyt ad számunkra otthon, még életben vagyunk.”

A Liverpool a 2021–2022-es Bajnokok Ligája-sorozatban eddig ötször játszott idegenben, az AC Milan, az FC Porto, az Atlético Madrid, az Internazionale és a Benfica ellen is nyert akkor. Különleges: két olaszt és két portugált már megvert idegenben, egy spanyolt is, most következik a második spanyol. Ezzel szemben a Villarreal az öt hazai BL-meccséből csupán egyen, a Young Boys ellenin ért el olyan eredményt, ami legalább a hosszabbításra elég lenne.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés. Liverpool–Villarreal 2–0.
Az Európa-liga és a Konferencia-liga elődöntői lapzárta után értek véget.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom