Sport
Nagy Dávid megtette az első lépést Párizs felé
Kétszázhetvenöten indultak a nézőbarát párbajtőr GP-n

– Kezdjük a végénél, első döntőjét a világkupán az olimpiai bajnok Ruben Limardo Gasconnal vívta. Ilyen sokat fejlődött a korábban ismeretlen venezuelai vívás?
– Nem, de Limardo nemzetközi klasszis lett, londoni olimpiai aranya mellett két ezüstérmet is nyert világbajnokságon. Úgy tudom, hogy a nagybátyja Magyarországon tanult, itt ismerkedett meg a vívással, és hazatérve ő ismertette meg a sportágunkkal. Elég jól sikerült neki…
– Kétszázhetvenöten indultak, miért ilyen népszerű fegyvernem a párbajtőr?
– Ennek sok összetevője van. Mi a test egész felületén érhetünk el találatot. A néző számára jobban követhető egy asszó, pél-dául egy csukló- vagy lábszúrás a kívülálló számára is jól látható. És a vívó számára is rendkívül izgalmas, élvezetes.
– Juniorként sikeres volt, viszont négy év után érte el az első dobogós helyezést a felnőttek mezőnyében.
– Igen, mert jelentős a különbség a junior és a felnőtt nemzetközi mezőny erőssége között. Teljesen más kávéház… A felnőtt vívók fizikailag sokkal erősebbek, nagyon rutinosak, felkészültek. Ezért nekem is évekre volt szükségem ahhoz, hogy a nemzetközi mezőnybe beleerősödjem.
– Hogyan viselte a kettős terhelést, hiszen párjáért, Kun Annáért is szurkolhatott a BOK Csarnokban?
– Nagyon izgalmas volt, mert vagy vívtam, vagy a pást mellett szorítottam Annáért. Majd ő biztatott engem. Mivel egy fordulóval mindig előttem járt, így ösztökélt, nem akartam lemaradni tőle. Végül mindketten felállhattunk a dobogóra.
– Szoktak együtt edzeni, párbajozni?
– Ritkán. De előfordult, hogy versenyeztünk is, legtöbbször én nyertem.
– Miért, nem adta le az asszót a kedvesének?
– Nem, de volt, hogy az együttes találat neki számított, és akkor le is győzött.
– Nem szokványos, hogy nevelőedzője, Halla Péter irányításával jutott a nemzetközi élmezőnybe. Fel sem merült az edzőváltás?
– Péter bácsi tanított meg vívni, és azóta is nagyon jól működik ez a kapcsolat, és nemcsak az eredményesség miatt. Eddig minden akadályt közösen le tudtunk győzni, és irányításával folyamatosan fejlődöm.
– Van esély arra, hogy a magyar férfi párbajtőrcsapat kivívja az indulást a 2024-es párizsi olimpiára?
– Igen, egyértelműen ez a cél. Persze ehhez még sokat kell fejlődnünk. Jelenleg a csapatunk a tizenegyedik a világranglistán. Az idei versenyeken jó lenne elkezdeni a felzárkózást, majd a véghajrában bekerülni az első négy közé, ami olimpiai kvótát ér. Nem lesz könnyű, de harcolni fogunk ezért, szeretnénk ott lenni Párizsban.