Sport

Peking magyar hőseit ünnepelték

Némi túlzással többen fogadták a pekingi téli olimpiáról hazatérő rövidpályás gyorskorcsolyázókat a budapesti repülőtéren és utána a Gyakorló Jégcsarnokban, mint ahányan Pekingben a versenyeiket látták.

Peking magyar hőseit ünnepelték
Peking magyar érmesei: Jászapáti Petra, Krueger John-Henry, Kónya Zsófia, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor
Fotó: MH/Katona László

Az Isztambul felől érkezett gép majdnem félórát késett, aztán még ahhoz képest is beletelt majdnem egy órába, amíg Liu Shaoang és Bánhidi Ákos is ki tudott lépni a váróba. (Ádónál okkal kerestek aranyat a vámosok…) Így aztán, mire a Gyakorló Jégcsarnokba ért a kompánia, ott már parádés hangulat alakult ki. Nemcsak a jó zene miatt, hanem mert levetítették újra az 500-as A döntőt, amelyben Liu Shaoang leiskolázta a mezőnyt.

A hivatalos program részeként tizenegy órától szólították színpadra a pekingi hősöket, sőt nagyon helyesen és példamutatóan nem csupán őket, hanem mindazokat, akik itthon segítették a felkészülést. Az olimpiai bajnoknak kiváltságai vannak: utolsóként, a legnagyobb ovációt kapva Liu Shaoang lépett az emelvényre.

Kósa Lajos – ezúttal, mint a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke – hű maradt önmagához, ugyanúgy kezdte a beszédét, mint négy esztendeje: Győztünk! Kijelentette: „Bebizonyítottuk, hogy a legnagyobb short trackes nemzetek között vagyunk és leszünk is, hiszen sok fiatal kezdi már mutogatni az oroszlánkörmeit. Volt ezen az olimpián minden, voltunk a csúcson és a mélyponton, volt összeveszés és összeborulás, de összességében fantasztikus két héten vagyunk túl. Most húsz pontot szereztünk, Milánóban már 25 pont lesz a cél.”

Megszólaltak utána a versenyzők is, majd a hivatalos ceremónia végén felcsendült a magyar Himnusz, aztán a korcsolyázók még közel egy órán keresztül fogadták a gratulációkat, adták az autogramokat, interjúkat, illetve fényképezkedtek a rajongókkal.

A sajtótájékoztatón Gyulai Zsolt, a MOB elnöke arról beszélt, hogy nem volt érzelemmentes ez az időszak, de azt is megemlítette, hogy reményei szerint a rövidpályás gyorskorcsolya a többi téli sportágat is húzza majd, és ebből olimpiai kvalifikáció szempontjából profitálhat a magyar sport. Lina, a magyar csapat vezetőedzője nagyszerűnek minősítette a csapatmunkát, és elmondta azt is, hogy előzetesen nagyjából erre a szereplésre számítottak. Kifejezte reményét, hogy folytathatják a munkát, és Milánóban még jobb eredményeket fognak elérni.

A versenyzők közül Liu Shaoang ismét elmondta, hogy az 500-as döntő reggelén már érezte, hogy az az ő napja lesz, bízott magában. Jászapáti Petra – mivel a világkupa-sorozatban nem volt kiemelkedő a szereplése – maximálisan elégedett a pekingi eredményekkel, és megköszönte a gratulációkat. Nógrádi Bence nagy ajándéknak nevezte, hogy korcsolyázhatott az olimpián, és bár nem indult jól a váltó szereplése, a végén jól futottak, és emiatt boldog.

Kónya Zsófia, aki már el akart búcsúzni a sportágtól, arról beszélt, hogy már tudja, a mélységek is benne vannak az élsportban, tudatosan építette fel az elmúlt időszakát, és elérte a kitűzött célt. Liu Shaolin Sándor azt mondta az 1000-es kizárásról, hogy nagyon nehezen élte meg, jó lett volna, ha nem vele történik ez meg. A váltóval az utolsó napon jobb kedve lett, az szerinte nagyon jó befejezése volt az olimpiának.

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyacsapat jobb szereplést produkált Pekingben, mint korábban bármelyik másik teljes magyar küldöttség a téli olimpiákon.

A cseh páros meglepő gesztusa Magyar Márknak

A műkorcsolyázók olimpiája is a végéhez közeledik, a kínaiak a számukra legnagyobb aranyeséllyel kecsegtető párosok versenyét tették a program végére, ahol ma hirdetnek bajnokot. A kétszeres világbajnok hazai versenyzők, Szuj Ven-csing és Han Cung szűk előnyt szereztek két orosz páros előtt. Közülük a Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov-duó éhesebb a sikerre, mert van ugyan két Európa-bajnoki címük, de vb-n csak ezüstérmesek voltak, övék a rövidprogram után a második hely, míg a világbajnoki címvédő Anasztaszija Misina, Alekszandr Galljamov páros egyelőre harmadik.

Kíváncsiak vagyunk, ma mit lát hibának az orosz kűrökben a tisztelt zsűri… A 19 induló között lett volna magyar páros is, ha a sors – és a koronavírus – nem húzta volna keresztül a számításukat. Magyar Márk pekingi érkezése utáni, megismételt koronavírustesztje pozitív lett, így az olimpiai faluból karanténhotelbe került, és azóta már a második PCR-tesztje is rossz lett. Hosszú idő, 1956 óta először kvalifikált magyar páros a téli olimpiára (Márk párja az orosz származású Scsetyinyina Júlia), és Európa-bajnoki hatodikként jó esélyük lett volna bekerülni a kűrt futók tizenhatos mezőnyébe, de jégre sem léphettek.

Kedves gesztust tett feléjük a cseh kettős, amikor a szereplésük után a pontjaikra várva Martin Bidar egyszercsak előkapta a telefonját, és felmutatta a kamerának a magyar páros korábbi, jégen készült fotóját, miközben Jelizaveta Zuková integetett és puszit dobott Márknak. Biztosan jól esett neki, ha az izolációban látta a versenyt. „Egy élet munkája veszett most kárba. Azért dolgoztam, azért készültem, különösen az utolsó négy évben, hogy olimpikon lehessek” – mondta az MTI-nek a keserű, de tünetmentes Magyar Márk.
(MK)

Egy sikeres orosz büntető: Jegor Jakoljev korongja a kapuba jutott
Egy sikeres orosz büntető: Jegor Jakoljev korongja a kapuba jutott
Fotó: AFP/Anthony Wallace

Páratlanul izgalmas körülmények között alakult ki a férfi jégkorongtorna döntője, a finnek ellenfelei az oroszok lesznek. A címvédő szétlövés után 2–1-re legyőzte a svéd csapatot, mintegy ötezer néző előtt. A gól nélküli első harmad után a második 15. másodpercében Anton Szlepisev vezetést szerzett az oroszoknak, akik, ahogyan a torna eddigi részében szinte mindig, remek védekezésükkel tűntek ki. A svédek a 47. percben Anton Lander révén mégis kiegyenlítettek. A hosszabbításban több nagy helyzet is kialakult, de az eredmény nem változott, jött a szétlövés, ebben a nyolcadik párt követően az oroszok voltak a jobbak (3– 2), és ezzel döntőbe jutottak. (AD)

Pekingi aranyérmesek

Gyorskorcsolya. Férfiak, 1000 m: Thomas Krol (Hollandia) 1:07.92 perc.

Síakrobatika. Nők, félcső: Ku Aj-ling Eileen (Kína) 95,25 pont. Férfiak, krossz: Ryan Regez (Svájc).

Sílövészet. Nők, tömegrajt (12.5 km): Justine Braisaz-Bouchet (Franciaország) 40:18.0 (4 lövőhiba).

Férfiak, tömegrajt (15 km): Johannes Bö (Norvégia) 38:14.4 perc (4 lövőhiba)..

Kapcsolódó írásaink

Uralják a hollandok az 1000 méteres távot

ĀÖtödik aranyérmüket nyerték a holland gyorskorcsolyázók Pekingben, ezzel megmaradt az esélyük arra, hogy beállítsák a pjongcsangi hétaranyos teljesítményt, de ahhoz meg kellene nyerniük mindkét nemben a tömegrajtos versenyt

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom