Bánhidi szerint jó eredmény, hogy három váltóból kettő olimpiai kvótát szerzett
ĀVasárnap ért véget a rövidpályás gyorskorcsolyázók négyállomásos világkupa-sorozata
ĀVasárnap ért véget a rövidpályás gyorskorcsolyázók négyállomásos világkupa-sorozata
ĀEz lesz az első vizsgája a felújított Eugenio Monti-pályának
ĀA téli olimpia idején közvetíti majd a három csapat mérkőzéseit az NBC
ĀEldöntik, ki lesznek a milánói-cortinai téli olimpia magyar küldöttségének tagjai
ĀAz adidas által tervezett kollekció elsőként a rövidpályás gyorskorcsolyázókon debütál
ĀA rehabilitáció még a felénél sem tart
ĀA mezeifutás versenyeit eleve ősszel és télen, vagy kora tavasszal rendezik – mondta az elnök
ĀA februári milánói-cortinai olimpia lesz az első 2014 után, amikor az NHL-es sztárok játszhatnak
ĀSokan úgy vélték, ő volt az olimpia nem hivatalos kabalafigurája
ĀA FIS októberre halasztotta a döntést
ĀNem engedik indulni az orosz és fehérorosz versenyzőket
ĀA tervek szerint semlegesként állhatnak rajthoz
ĀFebruár 6. és 24. között szünetel az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL), így a hokisok ott lehessenek a milánói-cortinai játékokon
ĀÉrdekesség, hogy újrahasznosított fémből, környezetbarát technológiával készültek
ĀAkkor indulhatnak, ha január közepéig megszerzik a kvalifikációs pontokat
ĀA versenyző szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak
ĀAz ünnepélyes eseményre párhuzamosan került sor Milánóban és az Oszakai Világkiállítás olasz pavilonjában
ĀAz itáliaiak már nagyon várják a milánói–cortinai téli olimpiát
ĀSulyok Tamás fogadta a magyar csapatot
ĀEgy hűtőcsövet elmozdítottak a bob-, szánkó- és szkeletonversenyek helyszínéről
ĀHszi Csin-ping köszöntötte a résztvevőket, és egy rendkívül látványos sportgálát ígért a világnak
ĀA rövidpályás gyorskorcsolyázásban országonként csak hatan kvalifikálhatnak a 2026-os olaszországi játékokra – három férfi és három nő