Sport
Kizárt társáért emelt szót a sportszerű bronzérmes

A zsűri nem hatódott meg. Így akarta, nem akarta, a hosszas tanakodás után (amit a kőkemény fagyban ácsorogva, végül kabátot húzva vártak ki a finalisták, sőt Maier már mindenkinek hosszan gratulált is) övé lett a bronzérem. Az elsőséget a világbajnok svéd Sandra Näslund úgy szerezte meg, ahogy valamennyi korábbi futamgyőzelmét: azonnal az élre vágott. Az igazi csata az ezüstért folyt Smith és a kanadai Marielle Thompson között, szinte összeértek a lécek, Thompson kicsit jobban bírta a végét, Smith-t pedig olyasmiért, amit vele szemben is elkövetettek, kizárták.