Sport
Húsz év után francia győzelem
A sokesélyes férfi műlesiklást kiváló második futamával Clément Noël nyerte

A mínusz 19 fokos hidegben kezdődő verseny első futama után úgy nézett ki, hogy a kombinációban győztes osztrák Johannes Strolz esetleg duplázhat. Ezt azonban megakadályozta Clément Noël, aki az első futamban a hatodik lett – 0,38 század hátránnyal –, a másodikban viszont nagyon agresszíven síelve a pálya alsó szakaszán sem lassult, és remek időeredménnyel átvette a vezetést, az utána rajtoló öt riválisa közül már senki sem tudta megelőzni.
Ez kárpótlást jelentett Noël számára, aki négy éve négy századdal maradt le a dobogóról. Legutóbb 2006-ban, Antoine Dénériaz révén lesiklásban volt francia aranyérem alpesi síben, míg műlesiklásban 2002-ben Jean-Pierre Vidal tudott győzni. „Nagyon boldog vagyok, mert a legfontosabb versenyen tudtam a legjobban síelni. Januári eredményeim nem voltak bizta-tóak, de fokozatosan javult a formán, és az edzéseken már gyors voltam. A második futamban igyekeztem egyszerűen, nyugodtan síelni, és ez nyerő volt” – nyilatkozta a 24 éves Noël, akinek az első érme felnőtt világversenyen arany lett.
Az első futamban leggyorsabb Strolz tudta, hogy nagyon agresszíven kell síelnie ahhoz, hogy nyerjen, de fokozatosan elveszítette az előnyét, és 0,61 másodperces hátránnyal ezüstérmes lett. „Nagyon jól sikerült az első futamom, a másodikban néhány kisebb hiba becsúszott, de így is elégedett vagyok. Nagyon sok kiváló műlesikló van, ezért másodiknak lenni számomra boldogság.”
Nem mondhatta ezt el a versenyszám világbajnoka, a norvég Sebastian Foss-Solevaag, aki a harmadik olimpiáján ugyan végre érmet nyert, de az első futamban elért harmadik helyezése után fényesebbre vágyott: „Az olimpia csak négyévente van, egy nemzetből csak négyen indulhatnak, ezért nagyon kemény verseny, és kevés az esély a javításra.” Honfitársa, a négy éve bronzérmes Henrik Kristoffersen 0,09 másodperccel lemaradt dobogóról, a negyedik helyen végzett. Az első futamban 40. Kékesi Mártonnak a másodikban a pálya első fele sikerült jobban, utána többször is hibázott, végül a 45 célba érkezőből a 33. lett.