Sport

Az aranyérmesnél is jobb időt futott a magyar férfi váltó

Befejezte szereplését a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott a pekingi olimpián. A sportág zárónapján Jászapáti Petra balszerencsésen versenyzett, a férfi váltó ellenben remek idővel nyerte meg a B döntőt.

Az aranyérmesnél is jobb időt futott a magyar férfi váltó
Liu Shaolin Sándor váltja testvérét, Liu Shaoangot az 5000 méteres váltó B döntőjében
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Egyetlen egyéni szám maradt szerdára, a női 1500 méter. Kónya Zsófia nem végzett továbbjutó helyen a negyeddöntőben, ráadásul ki is zárták. Jászapáti Petra, aki ezen a távon Pjongcsangban hatodik lett, nagyszerű futással bekerült az elődöntőbe, ahol a futamában harmadik helyen ért célba. Utóbb kiderült, mivel a következő elődöntőben Xandra Velzeboer jobb időt futott, hogy ez B döntőt ért volna, de csak volna, mert Jászapáti Petrát a japán Kikucsi Szumirével való ütközése miatt kizárták. A versenyek utolsó napján Pádár Beáta személyében ebben a számban magyar volt a főbíró, de mindkét lány kizárást kapott, a lassítások alapján okkal.

A férfi váltó az elődöntővel megegyező összeállításban, Krueger John-Henry, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Nógrádi Bence összeállításban futott a hatodik helyért a japánok és a hollandok ellen. Érdekes, fordulatos ötezer méter volt, a végén Liu Shao­lin Sándor elképesztő sebességgel hozta be a hollandok előnyét, és nyerte meg a futamot. Az A döntőben meglepetésre a kanadaiak győztek a dél-koreaiak és az olaszok előtt. Nyilván minden ilyen összevezés sántít kicsit, de a magyar négyes a győztesnél másfél, a bronzérmesnél majdnem négy másodperccel jobbat korcsolyázott. Mivel az A döntőből nem zártak ki senkit, a magyarok ebben a számban hatodikok lettek.

„Ez a váltó fizikailag és mentálisan is más volt, mint amelyik az elődöntőben futott. Ma tudtuk azt a taktikát alkalmazni, amit megszoktunk. Pár nappal korábban nem. Az egy más csapat volt, és ezért kellett módosítani az alaptaktikánkon. Most Liu Shaolinnak volt esélye a végén előzni, és ezt meg is tette – mondta Bánhidi Ákos edző-menedzser az MTI-nek. Liu Shaoang úgy látta: „Szerettünk volna szépen búcsúzni a B döntő megnyerésével.

De így sem vagyunk szomorúak, három érmet is szereztünk, ez minden idők legjobb olimpiai szereplése.” Bátyja, Sándor viszont csalódott volt: „Sajnálom, hogy így megyek haza. Sokkal több van bennem, mint amilyen eredményekkel visszautazom.” Krueger John-Henry szerint „ez a fajta váltás, amit ma csináltunk, sokkal jobban fekszik nekünk. Bence bebizonyította, hogy értékes embere a váltónak”. Nógrádi Bence is úgy látta: „Az a jobb felállás, amit ma csináltunk. Ez van a lábakban. Sokkal jobb is volt.”

A magyar rövidpályás csapat legjobb magyar szerepléséhez segítette a teljes küldöttséget, egyéni arannyal, összesen három éremmel, hat pontszerző helyezéssel .

Pekingi aranyérmesek

Alpesi sí. Férfiak, műlesiklás: Clément Noël (Franciaország) 1:44.09 perc (1. futam: 54.30 mp/2. futam: 49.79 mp), ... 33. Kékesi Márton 1:57.97 (1:01.85/56.12).

Síakrobatika. Férfiak. Slopestyle: Alexander Hall (Egyesült Államok) 90,01 pont. Ugrás: Csi Kuang-pu (Kína) 129,0 pont.

Sílövészet. Nők, váltó (4x6 km): Svédország (Linn Persson, Mona Brorsson, Hanna Öberg, Elvira Öberg) 1:11:03.9
(0 büntetőkör+6 lövőhiba).

Sífutás. Férfiak, klasszikus stílusú csapatsprint (6x1,5 km):  Norvégia (Erik Valnes, Johannes Hösflot Klaebo) 19:22.99 perc. Nők, klasszikus stílusú csapatsprint (6x1,5 km): Németország (Katharina Hennig, Victoria Carl) 22:09.85 perc.

Rövidpályás gyorskorcsolya. Nők, 1500 m: Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 2:17.789 perc, ...22. Jászapáti Petra, Kónya Zsófiát kizárták. Férfiak, váltó 5000 m: Kanada (Charles Hamelin, Maxime Laoun, Steven Dubois, Jordan Pierre-Gillies, Pascal Dion) 6:41.257 perc, ... 6. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence).

Bejutott az elődöntőbe a címvédő orosz jégkorong-válogatott, amely a nyolc között 3–1-re verte a dán csapatot. Az első harmadban Vagyim Sipacsjov szerzett vezetést, a második elején még kiegyenlítettek a dánok, azonban Nyikita Neszterov ismét az oroszokat juttatta előnyhöz. Az utolsó húsz percben Vjacseszlav Vojnov tette biztossá a sikert. Az oroszok ellenfele a pénteki elődöntőben a svédek lesznek, akik 2–0-ra verték a tartalékos világbajnok kanadai csapatot.

Meglepetésre a szlovák válogatott a negyeddöntőben büntetőkkel 3–2-re legyőzte a csoport alapszakaszt megnyerő, 14 egyetemistával felálló amerikai együttest. Marek Hrivik 43.7 másodperccel a találkozó vége előtt egyenlített, a hosszabbításban bár sok volt a helyzet, gól nem esett, a rávezetésekben pedig Peter Celarik gólja döntött. A szlovák válogatott ellenfele a finn csapat lesz, amely magabiztosan 5–1-re legyőzte a svájciakat. A női tornán a bronzmérkőzést Finnország 5–1-re nyerte Svájc ellen.
(SM)

Ma hat számban küzdenek érmekért az olimpián. Az alpesi sízők női kombinációjának legnagyobb kérdése, hogy az amerikai Mikaela Shiffrinnek sikerül-e feledtetnie eddig csalódást keltő szereplését, ugyanis a kétszeres olimpiai bajnok és a sportág egyik legnagyobb sztárja Kínában egyszer sem állhatott még dobogóra. Az északi összetett csapatversenyében újabb klasszis versenyző tér vissza koronavírus-fertőzését követően a németek háromszoros olimpiai bajnoka, Eric Frenzel személyében. A női jégkorongtorna döntőjében ezúttal is Kanada és a címvédő Egyesült Államok válogatottja mérkőzik, az eddig párharcokban 4–2-re a juharlevelesek vezetnek.
(SM)
 

A német Alexandra Burghardt 196 nap elteltével vesz részt ismét olimpián. A 27 éves sportoló nyáron Tokióban atlétikában két versenyszámban indult, a 4x100-as váltóval ötödik lett, ezúttal Pekingben bobban, a női kettesek küzdelmeiben érdekelt. Éremesélyesként várhatja a rajtot, mert párja, Mariama Jamanka négy éve Pjongcsangban ebben a számban aranyérmet nyert.
(AD)
 

A svéd csapat nyerte a női sílövők 4x6 kilométeres váltóversenyét. A Linn Persson, Mona Brorsson, Hanna Öberg, Elvira Öberg összeállítású staféta pontosabban lőtt riválisainál, ezért a hajrában csak az ezüstért volt harc, amelyet az oroszok szereztek meg a németek előtt.
(MS)

Kapcsolódó írásaink

Kiskorúak elleni bűncselekmény

ĀNem ért egyet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke, Witold Banka a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntésével