Sport
Bravúros helytállás a Jégkockában
Gyengébbik számukban, 1500 méteren Liu Shaoang negyedik, bátyja hatodik helyen végzett a döntőben

Az első ezer méteren maga elé engedte riválisait, nem ment bele semmiféle kétes szituációba, aztán egyesével mindenkit, köztük a kanadai Diont és az izraeli Bykanovot is levadászta, és futamgyőztesként ment tovább. Krueger John-Henry harmadikként csak a továbbjutásra figyelt, majd következett Liu Shaoang, aki hasonló taktikát követett az elején, mint a bátyja, aztán miután egy rivális előtte, egy pedig mögötte kicsúszott, három erőteljes mozdulattal felkorcsolyázott az 1000 méteren győztes Zsen Ce-vej mögé, és másodikként abszolválta a feladatát. Utána a két magyar női korcsolyázó az 1000 méter előfutamában szerepelt, Kónya Zsófia bukott és kiesett, ellenben Jászapáti Petra az amerikai Kristen Santos mögött másodikként továbbjutott. Pénteken a negyeddöntőben folytatja.
Ám máris fókuszálhattunk újra a fiúkra, az elődöntőre. Mindhárom futamba jutott magyar. Liu Shaolin Sándor óvatosan ment, nem akart mindenáron győzni, csak továbbjutni. Volt egy kétes szituációja, de nem kapott büntetést, és bejutott az A döntőbe. Krueger John-Henryt hátulról megrúgták, így lendületet vesztett, nem jutott tovább. Nem úgy a parádésan korcsolyázó Liu Shaoang, aki megnyerte az olimpia eddigi egyik legkaotikusabb futamát, amelyből kizárták Zsen Ce-vejt és a kanadai Charles Hamelint, ellenben továbbjuttattak három (!) korcsolyázót is. Így tízen készülhettek az A döntőre, és csak hatan a B-re. De a lényeg: 1000 után 1500-on is mindkét Liu fivér bekerült az A döntőbe.
Krueger John-Henry megnyerte a B döntőt, formája biztató a váltó előtt. A tízfős döntőben, amelyben két sorból indult a mezőny, egy körön keresztül az élen haladtak a magyarok, de aztán a középmezőnyben korcsolyáztak. Liu Shaoang az utolsó körben megpróbált még egyszer indítani, de már nem tudott az első három közé betörni. Végül ő negyedikként, bátyja hatodikként haladt át a célvonalon. A dél-koreai Hvang De Hon győzött, Steven Dubois és Szemjon Jelisztratov között a célfotó döntött a kanadai javára.
A verseny után a Liu fivérek nyilatkoztak az M4 Sport kamerája előtt. Shaolinban még érthetően benne voltak a hétfői történések, utalt arra, hogy semmivel sem volt durvább az akkori versenynap, most mégis sokkal kevesebb kizárásra került sor. Azt mondta, a versenyek után majd kíván valamit a hétfői bírónak, mégpedig azt, hogy „tudjon nyugodtan aludni az ítélete után”. Hozzátette, még az is benne volt a kalapban, hogy el sem indulnak, ehhez képest negyedik és hatodik hely az övék, pedig nem az 1500 a legerősebb számuk. Nem vesztette el a humorát sem, örült neki, hogy övé az olimpiai rekord, „most legalább négy évig”.
Shaoang szerint nehéz futam volt, mert pihentebbek voltak azok, akik az 1000 méteren nem indultak. Mindketten bizakodnak a következő napokat illetően, mert hátra van még az 500 méter és a váltó is.
Peking bajnokai
Alpesi sí. Nők, műlesiklás: Petra Vlhová (Szlovákia) 1:44.98 perc
(1. futam: 52.89 másodperc/2. futam: 52.09 mp), …40. Tóth Zita 1:55.86 (57.97/57.89).
Hódeszka. Nők, krossz: Lindsey Jacobellis (Egyesült Államok).
Északi összetett. Normál sánc, 10 km: Vinzenz Geiger (Németország) 25:07.7 perc (síugrás: 111,4 pont).
Rövid pályás gyorskorcsolya. Férfiak, 1500 m:
Hvang Te Hon (Koreai Köztársaság) 2:09.219 perc, …4. Liu Shaoang (Magyarország) 2:09.409, …6. Liu Shaolin Sándor (Magyarország) 2:09.953, …11. Krueger John-Henry (Magyarország) – B döntő 1. hely.
Síakrobatika. Férfiak, ugrás: Birk Ruud (Norvégia) 187,75 pont.
Szánkó. Férfiak, páros: Tobias Wendl, Tobias Arlt (Németország) 1:56.554 perc.
Ma nyolc számban küzdenek érmekért a pekingi téli olimpián. Magyar szempontból csendes napnak ígérkezik, mert csak egy versenyzőnk, a sífutó Pónya Sára rajtol a klasszikus stílusú 10 kilométeres viadalon. Alpesi síben a férfiak kombinációját rendezik meg, amelyben lesiklás után műlesiklás következik majd. Gyorskorcsolyában a nők 5000 méteren versenyeznek egymással, műkorcsolyában pedig a férfiak kűrje szerepel a programban.
Fantasztikus hajrával győzött német Vinzenz Geiger az északi összetett versenyén. A normál sáncon rendezett síugrásban Geiger 98 méterrel a 11. lett, így 1,26 perces hátránnyal kezdhette a 10 kilométeres sífutást. A négy éve csapatban olimpiai bajnok Geiger felzárkózott az élmezőnyhöz, és óriási hajrával megelőzte a norvég Jörgen Graabakot és az osztrák Lukas Greiderert.
Harmadszor nyerte a Tobias Wendl és Tobias Arlt német kettős a szánkósok párosversenyét. Mindketten az ötödik ötkarikás aranyukat szerezték, ugyanis az előző két játékokon a váltó tagjaiként is a dobogó legmagasabb fokára állhattak fel. A mindkét futamban leggyorsabb páros a négy éve harmadik német Toni Eggertet és Sascha Beneckent előzte meg, míg a bronzérmes a Thomas Steu, Lorenz Koller osztrák kettős lett.