Sport
Két rontás nem rontás, csak fáj
A sífutók sprintszámában aki a döntőig eljutott, annak nem sok tartaléka maradt a fináléra

A férfiak 20 kilométeres versenyében kilencvenketten álltak rajthoz, az élmezőnyhöz tartozók kisebb rajtszámokkal, hamarabb indulhattak, de számukra meg az volt különösen izgalmas, amikor célba értek, hogy van-e még a terepen olyan valaki, aki jó futónak mondható. Itt ugyanis minden lőhiba egy pluszpercet ír a futóteljesítményhez, és négyszer öt lövésből kell lehetőleg a legkevesebbet hibázni.
Egy-két tévesztés még belefér, de nagyon fájdalmas, különösen olyankor, ha valaki a negyedik sorozatában a huszadik lövését rontja (erre most is volt példa). A remekül sízők közül elsőként a címvédő norvég Johannes Thingnes Bö ért célba, de mivel két hibája volt, a pihenőben nem áltathatta magát azzal, hogy ez elég lesz az újabb aranyérméhez. A váltóban kétszeres világbajnok francia Quentin Fillon Maillet hetes rajtszámmal már bizakodhatott, mert bár kettőt rontott, de 48:47.4 perces ideje jobb volt Bö eredményénél, és a favoritok is sorra puskázták el az esélyeiket.
A fehérorosz Anton Szmolszkinak rendben voltak az idegei, hiba nélkül ment végig a pályán, összesen 14 másodpercet kapott (vagyis több mint két perccel rosszabbul futott), de ez végül ezüstérmet ért. A norvég a bronzot kiszurkolta magának. A legnagyobb vesztes az orosz Makszim Cvetkov volt, aki ha nem rontja el a legutolsó lövését, akkor ő állhatott volna a dobogó tetejére. No de a mi lett volna ha ebben a sportágban sem ér semmit. Konkrétan most érmet se, negyedik lett. Az oroszoknak amúgy rossz napjuk volt, a jó futó hírében álló Alekszander Loginov és Eduárd Latipov is hármat-hármat hibázott. A kínai Csunju Cseng akár kővel is dobálhatott volna, a húszból tizenkét rontott kísérlete volt, utolsó lett – ezt nevezik citromdíjnak.
Órákkal később a sífutók is eljutottak odáig, hogy kialakult a döntő hatos mezőnye. A nőknél a svéd trióból a legjobb, Jonna Sundling szinte kilőtt és rajt-cél győzelmet aratott. A férfiaknál a címvédő norvég Johannes Hoesflot Klaebo volt a legnagyobb esélyes, de meg is kellett küzdenie az aranyért. Ez már a negyedik legfényesebb ötkarikás medálja.

Hét magyar versenyző is rajthoz áll a téli olimpia szerdai versenynapján. Az alpesi számokból a női műlesiklást rendezik, Tóth Zita indul, aki hétfőn óriás-műlesiklásban kiesett a meredek, jeges lejtőn. A hódeszkás Kozuback Kamilla ezúttal félcsőben szerepel. A rövidpályás gyorskorcsolyázók közül Jászapáti Petra és Kónya Zsófia a női 1000 méteres távon rajtol, ebben a számban csak a selejtezőt rendezik. A férfi 1500 méteren az egész versenyt lebonyolítják, Krueger John-Henry és a Liu fivérek indulnak.
A finn női hokisok 5–0-ra legyőzték az oroszokat. Az A csoportban Kanada végzett az élen 12 ponttal. A B csoportban a japánok szerepeltek a legjobban. A negyeddöntőben Kanada Svédországgal kezd.
A férfi műkorcsolyázók rövid programjában világrekordot állított fel az amerikai Nathan Chen. A kínai származású háromszoros világbajnok 113,97 pontot ért el, ezzel megdöntötte a japán Hanju Juzuru csúcsát.
A címvédő német Natalie Geisenberger győzött a női szánkósok versenyében. Sorozatban harmadszor ő a legjobb ebben a számban. A hétfői két menet után felgyorsult a pálya, de ettől még nem változott az első három sorrendje. Geisenberger minden idők legsikeresebb női szánkósa, hiszen Szocsiban és Pjongcsangban egyesben és váltóban is győzött, és a négy aranyérem mellé most begyűjtötte az ötödiket. Az aranyak számában ráadásul beérte a német téli rekordert, a gyorskorcsolyázó Claudia Pechsteint.
A Stefania Constantini és Amos Mosaner olasz curling kettős történelmi sikert aratott. Ráadásul mind a tizenegy mérkőzésüket megnyerték. Mindezt úgy, hogy Olaszországban mindössze három curlingegyesület van, és nagyjából négyszázan űzik a sportágat. Az olasz vegyes páros a döntőben a norvégeket verte 8–5-re, négy éve Mosaner a férficsapattal már indult Pjongcsangban.