Legyőzte a 22 éves fia a holland hajtókirályt

Ötven év után rendeztek négyesfogathajtó Európa-bajnokságot Budapesten. Mindkettő rendezésileg nagyon sikeres volt: az 1971-es első Eb példát adott a világnak, hogyan kell fogathajtó nemzetközi viadalt lebonyolítani, a hétvégi pedig megmutatta, miképp kell a szurkolókat tökéletes tájékoztatással kiszolgálni.

Az eredményességben azonban az elmúlt félszázadban nagyot változott az európai élmezőny. Amíg a lovak erőnléte, a versenyzők vakmerősége, virtusa volt a meghatározó, a hajtóink több évtizedig verhetetlenek voltak. Amikor azonban a riválisok rájöttek, hogy nehéz, sokkapus, bonyolult akadályokkal – amelyekben a lovak idomítottsága a meghatározó – a magyarok legyőzhetők, jelentősen megváltoztak az erőviszonyok.

Ezt bizonyította a hétvégi kontinensviadal is, amelyen a szervezők hiába építtek a maratonhajtásban nagyon nehéz, technikás akadályokat, csapatunk díjhajtásban szerzett 11 pontos hátránya nem csökkent, hanem a duplájára nőtt. Mert például a német Michael Brauchle remekül idomított lovai hatalmas iramban kígyóztak a szűk akadályok között, s nyolc akadályból hatban a legjobb időt érte el.

Fintha Gábor nagyon nehéz pályát építtetett a befejező akadályhajtásra is, amely szintén a külföldi riválisoknak kedvezett. Hajtóink sorra hibáztak, így a Lázár Zoltán, Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József összeállítású csapatunk lemaradt a dobogóról, csak az ötödik lett. Családi párharc alakult ki az egyéni aranyéremért, a tizenegyszeres világbajnokot, a hatvanéves holland Ijsbrand Chardont legyőzte 22 éves fia Bram Chardon, aki megvédte bajnoki címét. Csapatban is a hollandok nyertek a címvédő németek előtt.