Sport

Kikapott az MTK-tól, utolsó az Újpest

Az Újpest 2-1-re kikapott a vendég MTK-tól a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így visszacsúszott az utolsó helyre.

Kikapott az MTK-tól, utolsó az Újpest
Az újpesti Yohan Croizet (k) és Marko Perkovic, az MTK játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Újpest FC - MTK Budapest mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban
Fotó: MTI/Mónus Márton

Hamar magához ragadta a kezdeményezést az Újpest, igyekezett gyorsan eljutni az ellenfél 16-osáig, ott viszont ritkán tudott helyzetet kialakítani. Az MTK elsősorban az ellentámadásaiban bízott, ám alig veszélyeztette a hazai kaput, gólt pedig csak lesről szerzett.

A játékrész hajrájára már komoly újpesti fölény alakult ki a pályán, s ekkor már benne volt a gólveszély a hazaiak játékában, ám legnagyobb helyzeteiket is elhibázták.

A fordulás után is a lila-fehérek maradtak lendületben, a gólra azonban a játékrész közepéig várniuk kellett a hazai drukkereknek, akiket viszont biztosan kárpótolt Tallo szép találata.

A nehezen megszerzett előnyt viszont nem becsülte meg a házigazda, s egy ápolási és ivószünetet követően az MTK hamar egyenlített, majd pár perccel később kis híján a vezetést is megszerezte. A kék-fehérek örömét az árnyékolhatta be, hogy Alhót hordágyon, nyakmerevítővben szállították el egy ütközést követően.

A lefújásig változatos, nagy iramú játék folyt a pályán, a győztes találatot mindkét fél megszerezhette volna, a hajrában az Újpest üres kapus helyzetet hibázott, majd már a ráadásban a 16 éves Vancsa betalált, s ezzel az MTK mindhárom pontot begyűjtötte.

Kapcsolódó írásaink