Kikapott az MTK Kisvárdán
ĀA sereghajtó győzelme ellenére sem tudott elmozdulni az utolsó helyről
ĀA sereghajtó győzelme ellenére sem tudott elmozdulni az utolsó helyről
ĀA Tolna vármegyei együttes idénybeli hatodik hazai meccsén először veszített pontokat otthon
ĀSzerdán a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójának mérkőzéseit vívják
ĀA harmincéves atléta mindössze egy ponttal maradt el az olimpiai szinttől
ĀKétgólos hátrányból mentett pontot a DVSC a Ferencváros vendégeként
ĀAz egykori válogatott labdarúgó egy éve vár egy újabb megkeresésre
ĀEz volt a 222. élvonalbeli örökrangadó, a zöld-fehérek a 91. sikerüket aratták
ĀA kék-fehérek sorozatban negyedik sikerükkel a tabella élére ugrottak
ĀA Bajnokok Ligája-szereplő zöld-fehéreknél Angela Malestein, Simon Petra és Klujber Katrin hét-hét, Hársfalvi Júlia hat gólt lőtt
ĀNem tudott pontot rabolni a diósgyőri csapat a Hungária körútról, a kék–fehér siker miatt helyet cserélt a két csapat a tabellán
ĀA fővárosiak ezt megelőzően 2012 novemberében tudtak nyerni a hajdúsági együttes vendégeként
ĀAz Újpest és a Kecskemét is az első vereségét könyvelte el a szezonban
ĀGól nélküli mérkőzést játszottak OTP Bank Liga harmadik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén
ĀA kupagyőztes 2–1-re nyert a vendég MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának vasárnapi játéknapján
ĀA hajrában mindkét csapat próbálkozott, de a kapuk nem forogtak veszélyben
ĀA hátvéd 2010 és 2019 között volt tagja a magyar válogatottnak
ĀA hosszú kihagyás után most már keményen dolgozik, komoly sérülések nem hátráltatják edzéseit
ĀDeutsch Tamás: Sándor Károly neve összeforrt a magyar labdarúgással, életműve pedig az MTK-val
ĀA győriek egy fordulóval az idény vége előtt behozhatatlan előnybe kerültek a Ferencvárossal szemben a tabellán
ĀA bajnok Diósgyőr hazai pályán 12 606 néző előtt a ETO FC Győr 3–1-es legyőzésével ünnepelte sikeres idényét
ĀNem esett gól a Mecsekalján, így a hazaiak zsinórban már a tizedik, míg a fővárosi kék-fehér gárda a hatodik sorozatbeli meccsén maradt nyeretlen
ĀEbben a fordulóban sem tudott győzni az MTK, így még nem dőlt el a második feljutó kiléte
ĀA második helyezett MTK Budapest hazai pályán 2–1-re kikapott a Soroksártól a labdarúgó NB II 33. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén
ĀA kiesés elől menekülő Mosonmagyoróvár ellen veszített pontokat otthon a labdarúgó NB II. 32. fordulójában az élvonalba vágyó Diósgyőr
ĀA Merkantil Bank Liga 30. fordulójának záró mérkőzésén mentő vitte el a Puskás-díjas Zsóri Dánielt
ĀA fővárosi kék–fehérek házigazdaként 2–1-re győzték le a Nyíregyházát a labdarúgó NB II 29. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén
ĀAz MTK elleni bajnokin négyet kapott, de a szünetben kétszer is védett Senkó Zsombor
ĀA kék–fehérek egy pillanatig sem adtak esélyt a DVTK-nak