Sport

Hosszú Katinka ötödik lett 400 vegyesen

A címvédő Hosszú Katinka az ötödik, Mihályvári-Farkas Viktória pedig a hatodik helyen végzett vasárnap női 400 méter vegyesúszásban a tokiói olimpián.

Hosszú Katinka ötödik lett 400 vegyesen
Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntője után
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A háromszoros ötkarikás bajnok Hosszú pillangón alaposan bekezdett, az első fordulónál még vezetett, aztán végül másodikként kezdte meg a hátúszást, amelyben egy pozíciót rontott féltávig. Mellúszásban ugyan megtartotta dobogós pozícióját, de a japán Ohasi Jui és az amerikai Emma Weyant elhúzott tőle.

A szám ötszörös világbajnoka gyorson sem tudott újítani, sőt, két riválisa is utolérte, majd megelőzte, így végül a szombat esti előfutamban elért idejét jószerivel századra megismételve 4:35.98 perccel ötödikként ért célba. Ez az idő több mint egy másodperccel gyengébb, mint a budapesti Eb-n elért győztes teljesítménye volt májusban.

A mezőny másik magyar tagja, a mindössze 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória szokás szerint lassan kezdett pillangón és háton, majd mellen indult meg a mezőny után, s végül, akit reális esélye volt, azt meg is előzte, melynek köszönhetően 4:37.75 perces idővel ő is olimpiai pontszerzőként, a hatodik helyen fejezte be a versenyt.

Objektum doboz

Hosszú: Mindent kiadtam magamból

„Nem tudom, mi történt a medencében. Azt tudom, hogy mindent kiadtam magamból. Még a tegnapi úszást sem éreztem annyira rossznak, mint a mait. Bosszantó az idő és a helyezés is” - értékelt a szám 32 éves világcsúcstartója, aki megjegyezte, az elért időeredményeken látszik, hogy reggel kellett döntőt úszniuk, ugyanakkor hozzátette, „mindenkinek reggel” van.

Honfitársa, a budapesti Eb-n mögötte második Mihályvári-Farkas sokkal elégedettebben nyilatkozott:

Mihályvári-Farkas: Teljesült az álmom a döntővel, kiúsztam magam

„Nagyon örülök. Ha valaki ezt mondja az olimpia előtt, biztos hülyének tartom, de legalábbis lehetetlennek gondolom. Szombaton teljesült az álmom a döntővel, ezúttal pedig kiúsztam magam. Ahhoz képest most is jó volt, hogy délelőtt versenyeztünk, hét óra alvás után nem könnyű újra a maximumot nyújtani”.

Az FTC tehetsége még 1500 méter gyorson áll rajthoz, ott nem számít finálés szereplésre, de szeretné megismételni a hazai kontinensviadalon nyújtott teljesítményét.

Az aranyérmet Ohasi nyerte meg 4:32.08 perces idővel. Az ezüst Weyanté lett, míg a bronzot a szintén amerikai Hali Flickinger gyűjtötte be.
 

Kapcsolódó írásaink