Sport
Cselgáncs: Pupp Réka óriási menetelés végén olimpiai ötödik

Az idei Eb-n bronzérmes magyar elsőként súlycsoportja egyik legjobbjával, a címvédő, világ- és Európa-bajnok Majlinda Kelmendivel csapott össze.
Pupp aktívan dzsúdózott, de az alapidőben nem tudott akciót végrehajtani, koszovói ellenfelét ugyanakkor kétszer is megintették.
Az aranypontig tartó hosszabbításban viszont - miután ő is kapott egy intést - 1 perc 22 másodperc elteltével földre vitte és átforgatta Kelmendit, aki a hátára került. Videózás után vazaarit ítéltek az Atomerőmű SE 25 éves dzsúdósának.

Pupp elárulta: az ellenféltől erőszakos dzsúdóra számított, a saját taktikája pedig az volt, hogy ezt megpróbálja kivédekezni.
„Itt már minden meccs nehéz. A címvédővel kezdtem, de ezután sem fog lankadni a győzni akarásom. Elméletben valamivel gyengébb versenyzők jönnek, de nem szabad őket sem lebecsülni, mert nekik is szép eredményeik vannak” - fejtette ki a meccs után Pupp.
A magyar dzsúdós Kelmendi legyőzése után az amerikai Angelica Delgadóval csapott össze a negyeddöntőért.
Pupp irányította az ütközetet, amelyet 1 perc 5 másodperccel a vége előtt karfeszítéssel fejezett be.
Mint mondta, úgy készült, hogy ha az elejét „megtolja”, akkor az ellenfél el fog fáradni a végére. „Kihagyott egy kicsit a karfeszítés előtt, így tudtam megcsinálni” - idézte fel.
Pupp az elődöntőért a svájci Fabienne Kocherrel mérkőzött, aki az idei, budapesti világbajnokságon bronzérmes volt.

A négyperces alapidő háromnegyedéig nem történt akció és nem volt intés egyik oldalon sem, akkor viszont Pupp karja fogásban maradt egy indításnál, ellenfele a földre kerülés után hátára fordította és leszorította őt. A küzdelem 57 másodperccel a négy perc lejárta előtt ért véget.
A magyar dzsúdós úgy összegzett, hogy nagyon erős ellenféltől kapott ki, a mérkőzés végét eredményező akcióba pedig „beleragadt”. „De nem szabad ezen rágódni” - mondta, utalva arra, hogy még lesz feladata a nap során.
Az Atomerőmű SE versenyzője a vigaszágon folytatta, ott ellenfele a dél-koreai Park Da Szol volt, aki ellen 1/1-re állt a győzelmi mérlege, és jó előjelnek számított, hogy a 2019-es világbajnokságon legyőzte az ázsiait - éppen Tokióban.
Park Da Szol bissau-guineai és orosz dzsúdós legyőzése után a regnáló Európa-bajnok francia Amandine Buchardtól kapott ki ipponnal. A szintén 25 éves ellenfél eddigi legnagyobb eredményét - Pupphoz hasonlóan - idén érte el, amikor megnyerte a kontinensbajnokságot Kirgizisztánban.
Harmadik összecsapásukat Pupp Réka kezdte aktívabban, ki is billentette egyensúlyából ellenfelét, majd a földharcban sokáig gyötörte. Egy perc se telt el a meccsből, amikor vazarit érő belső combdobást mutatott be, és csaknem fél percig próbált lent újabb akciót csinálni.

Miután hátrányba került, Park vehemensen nekirontott ellenfelének, de ebből megint a magyar cselgáncsozó jött ki jobban, és ismét fölé került. Aztán a dél-koreai próbálkozhatott a földharcban, de a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa kibújt a szorításából és visszatámadt. Amikor állásból folytatták, már kevesebb mint fél perc volt hátra, ezalatt Parknak már nem volt esélye. Jellemző a mérkőzésre, hogy a négy perc nagyobbik részét a földön töltötték a felek.
„Megpróbáltam maximálisan felszívni magam erre a meccsre” - nyilatkozott Pupp Réka. „Igazából szeretem ezeket a visszameccseket, mert egy vesztes összecsapás jól felspannolja az embert. Sikerült jól feltöltődnöm ez alatt a pár óra alatt, ettem, aludtam, aztán jüttnk vissza.”
Pupp Réka az olasz Odette Giuffridával csapott össze a bronzmérkőzésen.
Az olasz dzsúdós ezüstérmes volt Rióban, tavaly megnyerte az Európa-bajnokságot, idén pedig második lett, de több Grand Slam-, és Grand Prix-győzelemmel is büszkélkedhet. Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, eddigi egyetlen találkozójukat a 26 éves rivális nyerte az idei Eb-n.
Második összecsapásuk elején Pupp Réka tűnt aktívabbnak, de aztán egy percen belül kétszer is az olasz próbált dobást indítani, majd újra, ennek következtében a magyar versenyzőt intette a bíró.
A folytatásban is Giuffrida kezdeményezett, majd Pupp Réka is, ám végül értékelhető akció nélkül telt el a négy perc. Az aranypontig tartó ráadásból fél perc telt el, amikor az olasz ippont érően a földre csavarta Puppot, és nyert.
„A sorsolás után megpróbáltam úgy felfogni, hogy ez egy nagy lehetőség, az olimpiai címvédől kezdeni, egy nagy skalpot megszerezni, és végig arra gondoltam, hogy meg kéne verni” - nyilatkozott a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa a nap első meccsére és egész napos teljesítményére utalva. Hozzátette, amit tudott, beletett a bronzmérkőzésbe is, de a végén nem tudott kiforogni ellenfele dobásából.
„Most még van bennem csalódottság, de olimpiai újoncként egy ötödik hely nem rossz. Mindig bíztam az edzőmben, de egy jó eredmény azért jól jön visszaigazolásként” - mondta.
„Mentálisan sikerült megerősödnöm az utóbbi időben, ettől kinyílt a dzsúdóm. Elkezdtünk szakemberrel dolgozni, ami nem csak beszélgetést, hanem feladatokat jelent, és ennek köszönhető, hogy csak magammal foglalkozom a meccsek előtt, nem pedig azzal, hogy mi lesz, vagy mit várnak tőlem.”
A hét magyar cselgáncsozó közül hétfőn Karakas Hedvig (57 kg) lép tatamira Tokióban.