Sport
Az UEFA nem engedi, hogy szivárványszínnel világítsák ki a müncheni stadiont

Az UEFA kedden közölte, hogy elutasítja Dieter Reiter müncheni főpolgármester indítványát, mely szerint a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az arénát az F csoport meccsére.
„Alapelvei szerint az UEFA politikai és vallási szempontból is semleges szervezet” - tudatta az európai szövetség. „A javaslatot politikai vonatkozásai miatt el kell utasítanunk, mivel az üzenete a magyar parlament döntésére irányul” - közölték.
Az Allianz Arenát így a korábbi terveknek megfelelően az UEFA, illetve a két résztvevő nemzet színeiben világítják ki. A kontinentális szervezet ugyanakkor azt ajánlotta a városházának, hogy jövő hétfőn, a meleg büszkeség napján vagy július 3. és 9. között, a meleg büszkeség hetén biztosítson szivárványszínű díszkivilágítást a müncheni stadionra.
A Bild című német lap már hétfőn arról írt, hogy az UEFA „nem szeretné”, ha a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az arénát szerda este, amikor Németország megmérkőzik Magyarországgal, „ahol diszkriminálják a homoszexuálisokat”.
Más német városok - köztük Frankfurt és Köln - ugyanakkor jelezték, hogy a német-magyar mérkőzés alatt tarka fényekbe „öltöztetik” a stadionjukat.
Szijjártó: Helyes döntést hozott az UEFA
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői helyes döntést hoztak, amikor úgy határoztak, hogy nem asszisztálnak a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Luxembourgban az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva üdvözölte az UEFA döntését, és azt mondta: hála Istennek az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész.