Sport

Hollandia jut tovább a C csoportból

A holland válogatott csütörtökön hazai pályán 2-0-ra legyőzte az osztrák csapatot a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának második fordulójában, ezzel biztosította helyét a legjobb 16 között..

Hollandia jut tovább a C csoportból
Memphis Depay ünnepel
Fotó: AFP/Peter Dejong

Frank de Boer együttese már biztos a négyes élén végez, s ezzel eldőlt, hogy a nyolcaddöntőjét június 27-én a Puskás Arénában játssza.

A kvartett utolsó helyén álló északmacedónok biztosan búcsúznak a csoportkör után.

A hollandok az első perctől kezdve irányították a mérkőzést, és korán vezetést szereztek Depay büntetőjével. A csapatkapitánynak, valamint társainak is voltak még lehetőségei az első félidőben, az osztrákok inkább a szerencsének köszönhették, hogy csak minimális hátránnyal mehettek be az öltözőbe.
A fordulást követően is nyomasztó volt a holland fölény, amely a 67. percben eredményezte a vezetés megduplázását.

A hollandok ezúttal nem szórakozták el kétgólos előnyüket, mint tették azt az ukránok ellen, győzelmük, egyben továbbjutásuk egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Eredmény, C csoport, 2. forduló:
Hollandia-Ausztria 2-0 (1-0)
Amszterdam, v.: Orel Grinfeeld (izraeli)
gólszerzők: Depay (11.), Dumfries (67.)
sárga lap: de Roon (14.), illetve Alaba (10.), Bachmann (67.)

Hollandia:
Stekelenburg - Dumfries, de Vrij, de Ligt, Blind (Aké, 64.), van Aanholt (Wijndal, 65.) - de Roon (Gravenberch, 74.), Wijnaldum, F. de Jong - Weghorst (Malen, 65.), Depay (L. de Jong, 82.)

Ausztria:
Bachmann - Lainer, Dragovic (Lienhart, 84.), Hinteregger, Ulmer - Baumgartner (Lazaro, 70.), Schlager, Laimer (Grillitsch, 62.), Alaba - Sabitzer, Gregoritsch (Kalajdzic, 62.)

I. félidő:
11. perc: Dumfries tört be a 16-oson belülre, Alaba rálépett a lábára, a játékvezető pedig a videóbíró segítségével büntetőt ítélt, amelyet Depay a jobb alsó sarokba lőtt (1-0).

II. félidő:
67. perc: Depay ugratta ki a félpályánál a leshatáron álló Malent, a két perccel korábban csereként pályára lépett támadó egyedül törhetett kapura, majd önzetlenül a felfutó Dumfrieshez passzolt, akinek csak az üres kapuba kellett továbbítania (2-0).

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom