Sport
Az angol csapatok kilépnek az Európai Szuperligából

Hétfőn még hat angol Premier League klub - a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham jelezte, hogy részt venne a tervek szerint a következő szezontól induló nemzetközi kupasorozatnak, melyet az alapítók a Bajnokok Ligája konkurenciájának szántak. Az alapítók között volt még a Barcelona, a Real Madrid, az Atlético Madrid, a Juventus, az AC Milan és az Internazionale.
Az Európai Szuperliga létrehozásának híre a futballvilág szereplőinek jelentős részéből erős ellenérzéseket váltott ki, a FIFA és az UEFA, valamint több európai szövetség is tiltakozott a sorozat ellen, de kifejezték nemtetszésüket egykori (David Beckham, Eric Cantona, Luis Figo, Michael Owen, Rio Ferdinand, Gary Neville) - és jelenlegi labdarúgók (Mesüt Özil, Ander Herrera, James Milner), de a Manchester United korábbi legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson is felemelte szavát.
Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin közölte, a szuperligás csapatokat kizárhatják a Bajnokok Ligájából és az Európa Ligából, de akár a saját országaik bajnokságából is, a szakadár együttesek játékosait pedig nem engedik pályára lépni a válogatottban.
Ugyancsak elítélték a szuperligát a politika szereplői, Emmanuel Macron francia elnök az elsők között szólalt fel a szakadár versenysorozat ellen, Boris Johnson brit miniszterelnök pedig kedden az angol futballszövetség illetékeseivel is találkozott, és úgy fogalmazott, minden rendelkezésre álló eszközt be fognak vetni, hogy megakadályozzák az ESL elindulását.
A szurkolók a hétfői bejelentés óta számos platformon támadták a szuperligát, a közösségi média mellett sok csapat stadionjánál is összegyűltek, hogy így adjanak hangot nemtetszésüknek. Kedden este a Chelsea otthonának számító Stamford Bridge környékén a BBC tudósítása szerint mintegy ezer drukker tüntetett.
A tizenkét alapító klub közül elsőként a Manchester City jelezte, hogy visszalép a sorozattól, ők kedden este hivatalos közleményben tudatták szándékukat. Később a City példáját a követve a másik öt angol csapat, a Chelsea, a Tottenham, az Arsenal, a Manchester United és a Liverpool is bejelentette, hogy nem vesz részt a szuperligában.
A brit média beszámolói arról is szólnak, hogy a Manchester United első embere, Ed Woodward, illetve a Juventus elnöke, Andrea Agnelli is beadta lemondását. Woodward távozását később a Manchester United közleményben erősítette meg.
Ugyancsak kedden este a Twitteren Jordan Henderson, a Liverpool csapatkapitánya tett közzé egy bejegyzést az egész csapat nevében, melyben leírta, hogy nem tetszik nekik a szuperliga ötlete, és nem akarják hogy létrejöjjön, egyúttal hangsúlyozta, hogy teljes mértékben elkötelezettek a klub és a szurkolói iránt.
Posztját számos csapattársa is megosztotta a közösségi oldalon.
Ceferin és Johnson is üdvözli a City döntését
Aleksander Ceferin üdvözölte a Manchester City kilépését. „Nagyon boldog vagyok, hogy a City visszatér az európai futballcsaládba” - fogalmazott. Hozzáfűzte: a Premier League vezetői remekül teljesítenek, intelligensen reagálnak a sok hangra, különösen a szurkolókéira.
Boris Johnson - közvetlenül a klub esti nyilatkozata előtt - jelezte, hogy ha a döntés megerősítést nyer, akkor az megfelelő és dicséretet érdemlő. „Remélem, hogy az Európai Szuperligában résztvevő többi klub is követi a példát” - tette hozzá.