Sport

„Ez abszolút szégyen”

Az európai Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol sztárklub - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

„A futball az egyetlen sportág a világon, amelynek több mint négymilliárd követője van. A legnagyobb klubok képviselőiként a mi felelősségünk, hogy megfeleljünk a szurkolók kívánalmainak” - fogalmazott Perez, aki szerint az új bajnokság „a labdarúgás minden szintjét segíteni fogja”.

„Azért egyesültünk ebben a kritikus pillanatban, hogy átalakítsuk az európai versenyrendszert, és olyan alapot teremtsünk, amely fenntartható a jövőben, jelentősen növelve a szolidaritást” - mondta a Szuperligában alelnökké választott Andrea Agnelli, a Juventus elnöke, aki lemondott az európai klubokat tömörítő szervezetben (ECA) betöltött elnöki posztjáról.

Az ugyancsak alelnök, a Manchester Unitedet vezető Joel Glazer arról beszélt, hogy a Szuperliga új fejezetet nyit az európai futballban, amely biztosítja az első osztályú versenyt és lehetőségeket, valamint a nagyobb pénzügyi támogatást a futball piramisának.

A résztvevő klubok vezetőin kívül szinte mindenki kritizálja az ötletet

Az európai szövetség (UEFA) az angol, az olasz és a spanyol tagszövetségével együtt már a hivatalos bejelentés előtt, vasárnap elítélte a Szuperliga létrehozását. Az UEFA súlyos szankciókat helyezett kilátásba és közlése szerint minden erejével igyekszik megakadályozni az új bajnokság elindulását.

Az UEFA és a nemzetközi szövetség (FIFA) mellett Boris Johnson brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök és a magyar miniszterelnök is kritizálta a Szuperliga életre hívását.

“Magyarország meggyőződése, hogy a világ legnagyszerűbb játékának szépségét és emelkedettségét éppen az adja, hogy ez a sportág mindenkié, és nem sajátíthatják ki maguk számára a leggazdagabbak” – véli a ligatervekről Orbán Viktor.

Objektum doboz

Christian Seifert, a Német Labdarúgó-liga (DFL) elnöke Twitteren adott ki egy állásfoglalást, amelyben határozottan ellenezte a szuperliga létrejöttét.

A német ligaelnök azt írta, hogy elleneznek minden olyan kezdeményezést, amelyek ártanak az európai labdarúgás hagyományos értékeinek.

Gary Neville: A Manchester Unitedtől és a Liverpooltól undorodom a legjobban

A Manchester United korábbi védője, Gary Neville, aki jelenleg tévés szakértőként dolgozik a Sky Sports oldalán nyilatkozott. A Pool a You’ll Never Walk Alone szlogent használja, úgy tesznek, mintha a szurkolók klubja lennének. A Manchester United egy 100 éves klub, amelyet a munkások alapítottak. És ezek akarnak kiszállni a Premier League-ből, átmenni egy olyan bajnokságba, amelyből nem lehet kiesni? Ez abszolút szégyen. Vissza kell vennünk a hatalmat a ligában az ott élen álló kluboktól, és ez magában foglalja az én klubomat, a Manchester Unitedet is. Egyszerű kapzsiság ez, semmi köze a futballhoz. 100 éves története van ebben az országban a focinak, a szurkolókat meg kell védenünk - mondta Neville.

Kemény büntetések, pontlevonás, vegyék el a címeiket is – kit érdekel? Adják oda a címeiket a Burnley-nek, a Fulhamnek, hagyják őket bent maradni! Zárják ki a Unitedet, a Liverpoolt az Arsenalt, a három történelmi nagycsapatot, nekik kellene a legtöbbet szenvedniük emiatt a szégyenteljes dolog miatt. Vonják le a pontjaikat már holnap, kerüljenek csak a tabella aljára, vegyék el a bajnoki bevételeiket is! - szorgalmazta.

Volt csapattársa, Rio Ferdinand szerint is megalázó a hat angol klub részéről a döntés és azonnali szankciókra van szükség ellenük. A korábbi betonkemény védő a BT Sportsnak adott interjúban azt mondta, a szuperligában résztvevő klubok teljes mértékben szembemennek mindennel, amiről a futball szól és háborút indítottak a labdarúgással szemben.

Nem vették figyelembe a történelmet és a piramis topcsapatokon kívüli szintjeit, azt, hogy mi lesz azokkal a csapatokkal, akik közül ők most kiemelik magukat - vélte Ferdinand.

Objektum doboz

Sir Alex Ferguson: A szuperliga eltávolodást jelent a labdarúgás elmúlt 70 esztendejétől

Sir Alex Ferguson, a Manchester United korábbi, ikonikus vezetőedzője szerint az európai szuperliga egy eltávolodást jelent a labdarúgás elmúlt 70 esztendejétől.

Az Aberdeen és a Manchester United legendája elárulta, hogy ő mindig is élvezte azokat a különleges estéket, amelyek egy-egy BL-mérkőzést jellemeznek.

„Egy olyan kiscsapat számára, mint amilyenben játékosként a Dunfermilne, edzőként az Aberdeen csapata volt Skóciából, a Kupagyőztesek Európa-kupáját megnyerni olyan volt, mint ha a Mount Everestet kellett volna megmászni” - mondta a 79 éves skót a Reutersnek.

„Napjainkban az Everton 500 millió fontot költ arra, hogy új stadiont építsen, és bejusson a Bajnokok Ligájába. A szurkolók imádják ezt a sorozatot” - világított rá a szakember arra, hogy ez a döntés a kicsikre legalább akkora hatással lesz, mint a nagyokra.

Carragher: A Liverpool elárulta az örökségét

Jamie Carragher nem nézi jó szemmel, hogy volt klubja, a Liverpool is csatlakozott a szuperliga-kezdeményezéshez. A 2013-ban visszavonult védő kijelentette, rosszul van ettől a döntéstől, a klub vezetősége pedig elárulta a Pool-örökséget.

Úgy tűnik, hogy kedvelik az üres lelátókat, mert ezzel a döntéssel csak annak a valószínűségét növelték, hogy távoznak a szurkolók - véli Carragher. Hozzátette: egész évben annyit hallok csak a Liverpoolról, hogy a drukkereknek csalódniuk kell a csapatban.

A védő emellett természetesen a rivális kluboknak is beszólt, kiváltképp a Manchester Unitednek, mely csapatról azt mondta, egyáltalán nem lepte meg, hogy ők támogatják az elképzelést.

Wenger tudta

Arséne Wenger, az Arsenal korábbi legendás edzője már 2009-ben megmondta, hogy nem árt felkészülni egy európai szuperliga létrejöttére.

„Talán tíz éven belül jöhet egy európai liga, mert a pénz, amit a Bajnokok Ligája szereplésért kapnak, néhány klubnak nem elegendő” - mondta a londoni klubot 1996 és 2018 között irányító szakember 2009-ben. A tízéves távlattal kapcsolatban nem sokat tévedett.

„Elkerülhetetlen. A kisebb klubok problémává válnak a nagycsapatoknak, hogy azok még több pénzt kapjanak” - ezt már 2018-ban mondta Wenger, akinek korábbi együttese, az Arsenal is ott van az alapító tagok között.

Objektum doboz

Vannak, akik humorral próbálják elvenni az élét

Az angol hetedosztályú Hednesford Town csapata például hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem kívánnak részesei lenni az új európai ligának.

Objektum doboz

A mémeket futószalagon gyártóknak is erős napjuk lehet, alább például az Arsenalon és a Tottenhamen élcelődik a készítő, hiszen a két londoni csapat úgy szerepelhetne a legnagyobbak között, hogy a Premier League-ben jóval az első négy helyen kívül állnak jelenleg.

Objektum doboz

De a nagy klubvezetők/tulajdonosok is megkapták a magukét:

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink