Sport

Puskás Ferencre emlékeztek születése évfordulója alkalmából

Puskás Ferencnek, az Aranycsapat 1927. április 1-jén született legendás csapatkapitányának, a Bp. Honvéd és a Real Madrid korábbi kiváló csatárának tiszteletére tartott megemlékezést szerdán délután az Aranycsapat Testület.

Puskás Ferencre emlékeztek születése évfordulója alkalmából
Puskás Ferenc nemcsak sportolóként, de emberként is óriási példakép volt
Fotó: AFP/Zoltan Thaly

A fővárosi Olimpiai Park emlékműjénél Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke emlékeztetett arra, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár négy évvel ezelőtt, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet.

Hozzátette: a testület működésének célja, hogy ápolja a nemzetközi hírű válogatott emlékét, ezáltal minél többen megismerjék a csapat tagjainak életművét. Elmondta, hogy erre a feladatra 2014 nyarán Buzánszky Jenő kérte fel a sajtó nyilvánossága előtt.

Lomnici Zoltán kiemelte, az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes Puskás Ferenc mindvégig hű maradt nemzetéhez, vállalta magyarságát, és akinek tudott, segített.

Felidézte a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóhoz fűződő legendás barátságát, és azt a történetet, hogy amikor a kiváló bokszoló 1963-ban profi Európa-bajnoki döntőt vívott Madridban a spanyol Luis Folledo ellen, Kubala Lászlóval kasztíliai munkanélkülieket fizetett azért, hogy a túlerőt ellensúlyozandó Pappnak szurkoljanak.

Ifjabb Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett 49-szeres magyar válogatott Buzánszky Jenő labdarúgó fia (b1), Bajkai István, az Aranycsapat Testület alelnök (b2), Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke (b3), Takács Tibor, az FTC Baráti Kör elnöke (b4), Grosics Edina, a Nemzet Sportolója díjjal kitüntetett magyar válogatott labdarúgó Grosics Gyula lánya (b5) és Bozsik Péter,  Bozsik József, az Aranycsapat olimpiai bajnok játékosának fia (b6) a Puskás Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó április 1-jei születésnapja alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten, az Olimpiai Park Emlékműnél 2021. március 31-én

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Végül kitért arra is, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében teljes joggal szerepel Puskás Ferenc: „Ismerve Öcsi nagy szívét, bizonyára ő is támogatná, hogy az Aranycsapat egésze is bekerüljön a gyűjteménybe, hiszen a játékosok együtt érték el a világraszóló sikereket”.

Bajkai István országgyűlési képviselő, az Aranycsapat Testület alelnöke arról beszélt, hogy Puskás Ferenc nemcsak sportolóként volt hatalmas egyéniség, hanem „óriási magyar emberként” is. Olyan, akit ma is minden magyar családban ismernek, és akinek az emléke az idő múlásával nem halványodik, hanem ellenkezőleg, erősebbé válik.

A honatya szerint „Puskás Öcsi mindent megtestesített, ami bennünk, a magyarokban jó.” Pozitív tulajdonságai között említette a nagy szívét, hazaszeretetét, segítőkészségét, fantasztikus humorát, pozitív életszemléletét, amelynek köszönhetően a mélypontokat követően is újra fel tudott állni. Puskást az örök újrakezdés mintaképének nevezte, aki egyúttal megmutatta azt is, hogyan lehet a szegénységből tehetséggel és akarattal eljutni a világ tetejére, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy csapatban is képes volt gondolkodni.

Az ünnepségen részt vett az Aranycsapat néhány játékosának gyermeke, Bozsik Péter, Grosics Edina és ifj. Buzánszky Jenő, akik Lomnici Zoltánnal, Bajkai Istvánnal, valamint Takács Tiborral, az FTC Baráti Kör elnökével együtt helyezték el az emlékműnél a megemlékezés virágait.

Kapcsolódó írásaink

Évszázados barátság

ĀRiválisok, de barátok: száz év magyar–lengyel válogatott találkozóinak a sora a történelem nagy viharaiban