Sport
Hivatalos: Újra Dárdai Pál lett a Hertha vezetőedzője

A 44 éves magyar szakember a vasárnap menesztett Bruno Labbadiát váltja a csapat kispadján. Dárdai munkáját másodedzőként Andreas Neuendorf és Admir Hamzagic segítik majd, de stábjában ismét helyett kapott Petry Zsolt kapusedző is.
A klubot játékosként is tizennégy éven át szolgáló tréner ezúttal 2022 nyaráig szóló szerződést írt alá.
„Biztosan nem így terveztem, hogy az U16-os csapattól érkezve megint a felnőtteket irányítom majd, de senkinek sem kell elmagyaráznom, mit jelent számomra a Hertha. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy jövök segíteni ebben a nehéz helyzetben, örömmel állok elébe a feladatnak, és boldog vagyok, hogy a csapattal dolgozhatok” - nyilatkozta Dárdai a klub hivatalos honlapjának.
Dárdai Pál nyár óta a Hertha U16-os csapatánál dolgozott, 2015 és 2019 között már volt a felnőtt alakulat vezetőedzője is, amelyet előbb bent tartott az első osztályban, majd kijuttatta az együttest a nemzetközi kupaporondra is.
A Hertha jelenleg csalódást keltő módon szerepel, mindössze 14. a 18 csapatos Bundesliga tabelláján, két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló Kölnt.
Matthäus örül Dárdai visszatérésének
„Dárdai Pál és Arne Friedrich mint sportigazgató - ez egy kiváló klub nagyszerű tervének tűnik” - írta a Sky tévécsatorna oldalán a világbajnok Matthäus. „Akárcsak Josep Guardiola a Barcelonát, senki sem ismeri úgy a berlini klubot, a szurkolókat és a médiát, mint a magyar edző. Emellett nagyon klassz, hogy 2022 nyaráig dolgozhat.”
A korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott német klasszis közölte, Dárdai vezetésével a Hertha remélhetőleg nemcsak sikeres, hanem látványos futballt is játszik majd, ahogyan egy fővárosi klubhoz illő.
„Az első időszakához képest ugyanis jelenleg a megfelelő játékosállomány is a rendelkezésére áll” - fejtette ki Matthäus.