Sport
Rivellino: A bajszos brazil varázsló, akiért Maradona is rajongott
A kivételes technikai tudását a futsallal megalapozó játékos szülővárosa, Sao Paulo egyik sztárcsapatánál, a Corinthiansnál kezdte nagypályás karrierjét 1965-ben. A szurkolók hamar a szívükbe zárták az apró termetű, félelmetesen cselező és óriási lövőerejű, kreatív középpályást, aki generációjának egyik legjobbjává emelkedett a posztján. A Corinthians fanatikusai csak úgy emlegették: „O Reizinho do Parque”, azaz a Park kicsi királya, a klub stadionjára, a Parque São Jorgéra utalva.
Az 1946-os születésű Rivelino a válogatottba is hamar, 19 esztendősen bekerült, igaz, stabil helyet csak három évvel később, Mario Zagallo kapitánysága idején tudott kivívni magának.
Zagallo az 1970-es vb-re utazó csapatban már alapemberként számított rá, főként a középpálya bal oldalán játszatta a ballábas zsenit, aki tökéletesen működő támadógépezetet alkotott Pelével, Tostaóval, Jairzinhóval és Gersonnal. Remekül látott a pályán, hajszálpontos hosszú indításokkal hozta helyzetbe társait, az ellenfél védőit kiszámíthatatlan cseleivel, a kapusokat brutális erejű lövéseivel és csavart szabadrúgásaival kergette az őrületbe.
A mezőnyön szemkápráztató és domináns futballal átgázoló, a világbajnokságot meggyőző fölénnyel nyerő brazil csapat diadalából Rivellino három találattal vette ki a részét: a csehszlovákok elleni csoportmeccsen hatalmas szabadrúgásgólt szerzett, emellett betalált az negyeddöntőben Peru, valamint az elődöntőben Uruguay kapujába is.
A mexikói vb-győzelem után még két világbajnokságon lépett pályára, ám korábbi sikerét már nem tudta megismételni. Az 1974-es Mundialon ugyan a Selecao legjobbja volt három góljával, a csapat viszont címvédőként csalódást keltve csak a negyedik helyre tudott odaérni.
Négy évvel később az Argentínában rendezett vb-n csapatkapitányként vezette Brazíliát, de a torna alatt összeveszett Cláudio Coutinho szövetségi kapitánnyal, aki megfosztotta a kapitányi karszalagtól, és a meccsek nagy részén mellőzte a rutinos klasszist. Az első csoportkör legelső meccsét Svédország ellen még végigjátszotta Rivellino, utána már csak a második csoportkör utolsó találkozóján, a lengyelek ellen, illetve az olaszok elleni bronzmérkőzésen kapott lehetőséget, mindkétszer csereként.
A brazilok végül 2-1-re legyőzték Olaszországot a bronzcsatában, így Rivellino győzelemmel és egy világbajnoki harmadik hellyel búcsúzott a válogatottól, melynek színeiben 92 összecsapáson lépett pályára, ezalatt 26 gólt ért el.
Klubszinten a Corinthinansnál viszont elkerülték a sikerek, 471 meccsen szerzett 141 gólja megsüvegelendő, ám trófeából egyet sem tudott nyerni a fekete-fehér mezes gárdával kilenc év alatt. 1974-ben a Palmeiras ellen 1-0-ra elbukott Sao Paulo állami bajnoki döntő után a szurkolók főleg őt tették felelőssé a kudarcért, amit nagyon a szívére vett, és elkeseredésében úgy döntött, elhagyja szeretett klubját.
1975-ben Rio de Janeiróba, a Fluminenséhez tette át a székhelyét, ahová kiválóan beilleszkedett. A Carlos Alberto, Gil, Doval és Pintinho fémjelezte alakulattal kétszer (1975-ben és 1976-ban) is diadalmaskodott a riói állami pontvadászatban.
Három év után, 45 meccsel és 10 góllal a háta mögött távozott a Flutól, Szaúd-Arábiába, az Al-Hilal együtteséhez szerződött.
Az arab országban ekkortájt kezdett felfutni a futball, kitűnő minőségű műfüves pályák épültek, a csapatok pedig elkezdtek külföldi játékosokkal erősíteni, az újonnan érkező légiósok között a legnagyobb név egyértelműen Rivellino volt.
Új állomáshelyén óriási sztárként kezelték, a repülőtéren több ezer szurkoló várta, ahonnan Rolls Royce-szal vitték a szállodába. Királyként bántak vele, de sokat is vártak tőle, ő pedig igyekezett megfelelni az elvárásoknak. A forró, száraz időjáráshoz nehezen szokott hozzá, rendszeresen nedves ronggyal a szájában játszott, de aztán adaptálódott a körülményekhez.
A rutinos brazil klasszis remekül megértette magát a pályán a tunéziai támadóval, Nejib Limammal, az Al-Hilal jelentős részben kettejük jó játékának köszönhetően 1979-ben előbb a bajnokságot, majd egy évre rá a Király Kupát is megnyerte. A klub színeiben 57 mérkőzésen 23 gól fűződik a nevéhez, látványos és eredményes játékával sokat tett a labdarúgás népszerűsítéséért Szaúd-Arábiában.
Játékos-pályafutását 1981-ben fejezte be, de a sportágtól nem szakadt el: 1989-ben még megnyerte a brazil válogatottal a Masters-világbajnokságot, az Uruguay elleni döntőben gólt is szerzett. Később futballiskolát alapított hazájában, egy rövid ideig, 1994-ben pedig Japánban is edzősködött a Shimizu S-Pulse csapatánál, jelenleg televíziós szakkommentátorként dolgozik.
2004-ben Pelé a 125 legnagyobb élő futballista közé választotta, a nemrégiben elhunyt argentin ikon, Diego Maradona pedig többször is elmondta, hogy gyerekként George Best mellett Rivellino volt a példaképe.
