Sport
Megkezdődött a pereskedés Maradona vagyonáért

A világ egyik legjobb játékosa, Diego Maradona nemcsak a futballt imádta, hanem a nőket is, akik még a halála után sem hagyják nyugodni. Zűrös magánélete, drogproblémái és költekező életmódja ellenére az argentin futballzseni vagyonát 100 millió dollárra becsülik, amiért megindult az örökösödési csata.
Érdekesség, hogy négy luxusautója mellett volt egy tankszerű Hunta Overcomer terepjárója is, amelyet a Dimano Breszt elnökétől kapott ajándékba, azonban Fehéroroszországban maradt, mert a 2,3 tonnás kétéltű Argentínába szállítása 70 ezer dollárba kerülne.
A vagyon megosztását nehezíti, hogy a Maradonának öt törvényes gyereke van – négy anyától –, közül Diego Juniort csak 29 éves korában, 2016-ban vette a nevére, édesanyja egy Cristiana Sinagra nevű nápolyi hölgy.
A törvényes örökösök mellett most hatan jelentkeztek, hogy nekik is Maradona az apjuk, köztük négyen Kubában születtek, amikor a labdarúgó Fidel Castro vendégeként a karibi szigetországban élt a kétezres évek elején.
Santiago Lara és Magali Gil pedig a Buenos Aires-i kalandok gyümölcsei. A 25 éves olasz leányzó, Magali Gil azt mondta, két évvel ezelőtt tudta meg, hogy Maradona a biológiai apja, ennek elismertetése érdekében tavaly indított jogi eljárást.
Az argentin törvények szerint az elhunyt gyermekei a vagyon kétharmadára jogosultak, így nagy a tét. Maradona ügyvédje korábban azt mondta a Reutersnek, hogy Maradona DNS-mintái már adottak, a bíróság most mégis úgy határozott, a legendás játékos holttestét később sem szabad elhamvasztani.