Sport
A ló neve
Korner
De az Overdose, Európa legjobb lova – hogy hazai lovas terepen maradjunk – ma már nem biztos, hogy kiállná a PC-tesztet, végtére is hogy lehet Túladagolásnak hívni valakit?! Szegény pára azonban öt éve meghalt, a neve miatt nem kell már aggódni, nem úgy, mint Nagy-Britanniában, ahol a lovassporthatóság bocsánatkérésre kényszerült, amiért hagyott benevezni a múlt szombati wolverhamptoni versenyre egy három éves „Jungle Bunny” nevű kancát. A közösségi médiát elözönlötték a rasszizmust kiáltó posztok a négylábú Dzsungellakó miatt, szerintük ugyanis a szlengben a fekete emberekre nézvést dehonesztáló az ilyen elnevezés. Értik, ugye? Mindenesetre a ló edzője, Emma Folkes vállalta a felelősséget a névadásért, nem volt szándékában senkit megbántani, és elnézést kért. A brit hatóság pedig gyorsan közölte, nem tűrnek a sportágban semmilyen rasszizmust és újraszabályozzák a névadás rendjét. A lovat eközben szépen átkeresztelték „Jungle Bells”-re. Így karácsony előtt a Dzsungel Harangjai tényleg jobban szól.