Sport

Szomszédvárak közös története századokon át

A magyar bajnokságok történetének két legeredményesebb csapata, a Ferencváros és az MTK immár 217. alkalommal találkozik az élvonalban

A mai örökrangadón a magyar labdarúgás – a bajnoki címek számát tekintve – legeredményesebb két csapata játszik egymással. Párharcuk vitathatatlanul különleges része a futballtörténelmünknek.

Szomszédvárak közös története századokon át
Az 1913-as képen Bíró (MTK) fejel, mögötte Csüdör (MTK) és Borbás (FTC)
Fotó: MH

A két csapat 217. alkalommal találkozik egymással az élvonalban. A zöld-fehérek nyolcvankilencszer, a kék-fehérek 78-szor győztek, 49 döntetlen mellett. Az elmúlt időszakban az FTC volt eredményesebb, ugyanis az augusztusi, szezonnyitó 1–1-et megelőző négy örökrangadót megnyerte, a közben a második vonalat is megjáró MTK lassan négy éve nem győzte le riválisát.

A két gárda már 1901-ben játszott egymással barátságos mérkőzést, majd 1903-ban, az MTK feljutása után már bajnokin is találkoztak, az volt a kék-fehérek első mérkőzése a legmagasabb osztályban. Attól kezdve, egészen 1929-cel bezárólag, csak e két klub nyert magyar bajnoki címet, a hőskort alapvetően meghatározta a vetélkedésük. Mindkét gárda a másik ellen avatta 1911-ben, illetve 1912-ben akkor Európa legmodernebbjei közé tartozó stadionját.

Schaffer Alfréd kölyökként volt a Fradi játékosa, majd edzőként Magyar Kupákat nyert a zöld-fehérekkel, közben az MTK csapatával nyert gólgyárosként bajnoki címeket. Bukovi Márton játékosként a Ferencvárosból lett válogatott, majd a negyvenes évek második felétől a több nevet is viselő MTK-t emelte a világ legjobbjai közé. Érdekes azon tizenegy névsora, amelyet a mindkét klubban sikeres pályafutást befutókból állítottunk össze: Zsiborás – Feldmann, Polgár, Szekeres, Mándi – Keresztúri, Kalmár J., Turay, Zavadszky – Schlosser, Pölöskei. Közülük Schlosser Imre a profi váddal kísért átlépése a magyar labdarúgás első igazán hangos botrányát váltotta ki. Polgár Gyula és Turay József világbajnoki ezüstérmet szerzett 1938-ban, Franciaországban.

A két klub viszonya a múlt század tízes éveiben nem volt éppen felhőtlen – az egyik a másik kizárását követelte az MLSZ-ből… –, ám amikor az új hatalom az FTC megszüntetésével fenyegetőzött 1945 tavaszán, elsőként az MTK nyújtott segítő kezet.

Legendássá lett két emblematikus játékos, Sándor Károly és Dalnoki Jenő párharca, ők ketten egyben a klubhűség mintaképei is voltak.

Nehéz meccsre számít Szergej Rebrov az MTK ellen

Újra rangja lehet az örökrangadónak, mert a listavezető Ferencváros a gyengébb rajt után már a negyedik helyen álló MTK-t fogadja ma este a Groupama Arénában a labdarúgó NB I. 12. fordulójában. „Nehéz az MTK ellen játszani, mert  intenzív focit játszik, az augusztusi, döntetlenül végződött meccsen már megtapasztalhattuk, hogy milyen ellene pályára lépni” – nyilatkozta Szergej Rebrov, az FTC vezetőedzője. „Miután a BL-meccs után hazaértünk Torinóból, rögtön elkezdtük az edzést, készen állunk az újabb kihívásra.” A további hétvégi program. Ma: Kisvárda−Budafok 14.45 óra, Fehérvár−ZTE 17, Ferencváros−MTK 19.30. Vasárnap: Mezőkövesd−DVTK 14.05, Honvéd−Puskás Akadémia FC 18.45. (Tegnap az Újpest–Paks-találkozó lapzárta után ért véget.)
(SM)

Kapcsolódó írásaink

Tanár volt, a szó minden értelmében

ĀLakat Károly, aki ma lenne százéves, a második világháború történetéről írta doktori disszertációját, aztán a csatákról kérdezte a néphadsereg főtisztjeit