Sport
Négyezer néző visszatérhet a brit lelátókra

A fellélegzés azután következett be, hogy a brit miniszterelnök, Boris Johnson bejelentette, jövő szerdától visszatérhetnek a nézők a sporteseményekre. A BBC szerint a koronavírus-járvány szempontjából legalacsonyabb kockázatú térségekben négyezer szurkoló lehet jelen a szabadtéri eseményeken, az eggyel magasabb, kettes kockázatú övezetekben kétezer embert engednek be a lelátókra, a hármas kockázatú térségekben viszont továbbra is zárt kapuk mögött rendezik a mérkőzéseket.
A kormány csütörtökön jelenti be, melyik térség milyen kockázatúnak számít Nagy-Britanniában. „Nagyon hiányoznak a drukkerek a Premier League-mérkőzésekről, ezért nagyon örülünk a kormányfő bejelentésének, még ha korlátozott nézőszámról is van szó” – reagált a honlapján a liga. A PL-ben ugyanis a járvány márciusi kitörésekor leálltak mérkőzések és a júniusi újraindulás óta is csak nézők nélkül zajlanak a meccsek. A tévében mű szurkolói hanggal.
Mostanra jelentősen csökkentek a pozitív esetek is, a liga friss közlése szerint a legújabb tesztelési körben csupán nyolc koronavírusos esetet találtak a játékosok és stábtagok körében. Mindannyian tíznapos karanténba vonultak. A PL tizenkettedik tesztelési körében összesen 1530 embert vizsgáltak, az újabb esetekkel 76-ra nőtt a fertőzöttnek találtak száma, miközben Nagy-Britanniában eddig több, mint 1.5 millió ember kapta el a koronavírust.
Ma megszólalt Rick Parry, az Angol Labdarúgó Liga (EFL) elnöke is, kiemelte, hogy különösen az alacsonyabb osztályban szereplők számára fontos ez a könnyítés, ezek a kis klubok óriási bevételkieséssel szembesültek a korlátozó intézkedések és a mérkőzések zárt kapussá tétele miatt.
„Egy ideje szerettük volna már ezt elérni, a harmadik és negyedik osztályban ezek a számok nagyon jelentősek, és nem csak a pénz szempontjából. A hangulat is visszaköltözik a futballpályákra, de egy negyedik ligás szinten a 4000 néző életmentő is lehet az egyesület számára" - nyilatkozta Parry a BBC rádiónak.
Az EFL elnöke azt is elárulta, a jövő keddre tervezett mérkőzések közül megpróbálnak minél többet áthelyezni szerdára, hogy azokon már jelen lehessenek a szurkolók, ehhez azonban még számos engedélyt be kell szerezniük.