Sport
Gareth Bale visszatért a Tottenhamhez

A 31 esztendős szélső egy évre kölcsönbe érkezett vissza korábbi klubjához, amelynek sajtóértesülések szerint 20 millió fontjába került a játékos, ennek az összegnek egy részét a futballista magas fizetésének átvállalása teszi ki.
A madridiak régóta szabadulni kívántak a walesi játékostól már csak azért is, mert Zinédine Zidane vezetőedző jó ideje nem számít rá, emiatt Bale legutóbb már külön edzett a csapattársaitól.
A királyi gárda 2013-ban akkor világcsúcsot jelentő 100,8 millió euróért igazolta le a Tottenhamtől Bale-t, akinek szerződése 2022-ben jár le, miközben hetente körülbelül 660 ezer eurót kap.
Az észak-londoni együttes azonban nemcsak egykori klasszisát szerezte meg a Real Madridtól, hanem a bal oldali védő Sergio Reguilont is. A 23 éves spanyol válogatott futballista, aki az előző szezont kölcsönben az Európa-ligát megnyerő Sevillában töltötte, 30 millió euróért váltott klubot és öt évre kötelezte el magát új együtteséhez.
Portugál szélsőt igazolt az angol futballbajnok Liverpool
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő FC Liverpool leigazolta a portugál Diogo Jotát.
A 23 éves szélsőt Wolverhampton Wandererstől szerezte meg a klub, amely brit sajtóértesülések szerint 41 millió fontot fizetett érte.
Jota - aki hosszútávú szerződést írt alá az Anfield Roadon - 2017-ben érkezett a Premier League-be, az elmúlt három szezonban 16 gólt szerzett és hat gólpasszt adott a Wolves színeiben.