Sport

A Lyon a Juventus után a Manchester City-t is búcsúztatta a BL-ből

Utolsóként az Olympique Lyon jutott a legjobb négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután a szombati, lisszaboni negyeddöntőben 3-1-re legyőzte a Manchester City csapatát.

A Lyon a Juventus után a Manchester City-t is búcsúztatta a BL-ből
A Lyon játékosai örülnek csapatuk harmadik góljának, amivel bebiztosították a győzelmet és ezzel a továbbjutást is
Fotó: FRANCK FIFE / POOL / AFP

A 24. percben a City védőinek figyelmetlenségét kihasználva Maxwel Cornet szerzett vezetést a francia együttesnek. Az elefántcsontparti csatárnak ez volt a negyedik gólja az angol csapat ellen, ugyanis 2018-ban két meccsen háromszor talált be a manchesteriek kapujába.

A City már az első félidőben is többet birtokolta a labdát, többet támadott és többször veszélyeztette a kaput, és ez a második felvonásban is így volt. A 69. percben Kevin De Bruyne góljával összejött az egyenlítés, ám csak tíz percig volt döntetlen az állás, mert egy gyors ellenakció végén Moussa Dembélé ismét a Lyont juttatta vezetéshez.

Objektum doboz

A meccset a csereként beállt csatár második találata döntötte el a 87. percben, aki ezúttal Ederson kapus hibáját kihasználva volt eredményes. A harmadik francia gól előtt egy perccel a City karnyújtásnyira volt az egyenlítéstől, de Raheem Sterling öt méterről az üres kapu fölé lőtt.

A Manchester végül 67-33 arányban bizonyult jobbnak labdabirtoklásban, a kapura lövések száma 19-7, a kaput eltaláló kísérleteké pedig 8-6 volt.

A BL, illetve elődje, a BEK történetében idén fordult elő először, hogy két francia csapat is az elődöntőbe jutott. A Lyon ellenfele a Bayern München lesz szerdán, előtte a Paris Saint-Germain az RB Leipzig együttesével találkozik kedden.

Ezt megelőzően 1991-ben történt, hogy spanyol, angol és olasz csapat sem jutott a négy közé, akkor német, szovjet, francia és jugoszláv együttes volt érdekelt az elődöntőben.

Esélyesnek hitték őket akár a BL-győzelemre is, most mégis csak vakarhatják a fejüket a City játékosai
Esélyesnek hitték őket akár a BL-győzelemre is, most mégis csak vakarhatják a fejüket a City játékosai
Fotó: FRANCK FIFE / POOL / AFP


Bajnokok Ligája, negyeddöntő:

Olympique Lyon-Manchester City 3-1 (1-0)
------------------------------------------
gólszerzők: Cornet (24.), Dembélé (79., 87.), illetve De Bruyne (69.)

pénteken játszották:

Bayern München (német)-FC Barcelona (spanyol) 8-2 (4-1)

csütörtökön játszották:

RB Leipzig (német)-Atlético Madrid (spanyol) 2-1 (0-0)

szerdán játszották:

Paris Saint-Germain (francia)-Atalanta (olasz) 2-1 (0-1)

A további program:

kedd:
RB Leipzig - Paris Saint-Germain 21.00

szerda:
Bayern München-Olympique Lyon 21.00

vasárnap:
döntő 21.00

Kapcsolódó írásaink

Nem Maestro, hanem Mister

ĀLabdarúgás. A Juventus a Bajnokok Ligája-kudarc másnapján menesztette Maurizio Sarrit, és iziben ki is nevezte az új edzőt, Andrea Pirlót

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom