Sport

Kassai elismerte a bíró hibáját a botrányt okozó orosz mérkőzésen

Játékvezetői részrehajlás miatt törölhetik a Szpartak Moszkva-PFK Szocsi (2-2) orosz élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés végeredményét.

Kassai elismerte a bíró hibáját a botrányt okozó orosz mérkőzésen
Kassai Viktor jelenleg az Orosz Labdarúgó Szövetség játékvezetői testületének vezetője
Fotó: MH

A fővárosban rendezett vasárnapi találkozón Vaszilij Kazarcev játékvezető két büntetőt is ítélt a vendégeknek, akik mindkettőt értékesítették, a másodikat közvetlenül a lefújás előtti percekben.

A Szpartak tulajdonosa, Leonyid Fedun nem sokkal a meccs után azt mondta, hétfőn (ma) bejelenti, hogy klubja kilép a bajnokságból. Alekszander Zsukov, az orosz parlament alsóházának (Állami Duma) alelnöke hétfőn leszögezte, hogy a végeredményt meg kell semmisíteni.

„Úgy gondolom, bárki számára, aki ismeri a futballt, nyilvánvaló volt, hogy a játékvezető döntése elfogult volt a tizenegyesek megítélésénél. Véleményem szerint az orosz szövetségnek nagyon komolyan kell vennie azt az ügyet. Az eredményt meg kell semmisíteni, a játékvezetőket pedig ki kell zárni” - nyilatkozta.

Zsukov hozzátette, a Szpartak nem hagyhatja el a bajnokságot, a klubtulajdonost az érzelmei vezették, amikor nyilatkozott.

„Amit tegnap láttunk, annak nyilvánvalóan nem sok köze volt a sporthoz” - vélekedett.

Kassai Viktor, az orosz szövetség játékvezetői bizottságának vezetője elismerte, hogy Vaszilij Kazarcev hibát követett el a második büntető megítélésénél, mert azt nem előzte meg szabálytalanság.

Objektum doboz

Az élvonal szabályai szerint egy meccs eredményét csak az orosz szövetség ellenőrző és fegyelmi bizottság törölheti, ezt pedig jelen esetben a Szpartak Moszkvának kell kérvényeznie.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom