Sport

Karma

Korner

A fenti címet az orosz RT News adta cikkének, amely arról számolt be, hogy az újrakezdődő észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) az Orlando Magic színes bőrű sztárja, a 22 éves Jonathan Isaac nem térdepelt le a vasárnapi mérkőzés előtt az amerikai himnusz bejátszása alatt a Black Lives Matter mozgalom jegyében, sőt a fekete életekért protestáló kampányból azzal sem vette ki a részét, hogy kampánytrikót húzott volna, mint a társai. Beérte csapata hivatalos 1-es számú mezével és főhajtással, valamint azzal a magyarázattal, hogy a nemzeti himnuszukban pontosan benne van a feketék életének támogatása. Lett is nagy ribillió a szabad véleménynyilvánítás hazájában. Még alig kezdődött el a Sacramento Kings elleni – amúgy győztes – mérkőzés, már szétszedték a rebellist a közösségi médiában. Aztán pedig, amikor pechjére Jonathan Isaac a mérkőzés utolsó negyedében elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, összeesett, és kerekesszékben hagyta el a parkettet, megjelentek a látnokok is undorító posztjaikkal. „Nem térdeltél le, most nézd meg magad, állni sem fogsz tudni!” Még jó, hogy azért akadtak józanok is, akik szerint aki egy játékos sérülésének örül, az beteg.

Kapcsolódó írásaink

Beach boys

ĀKorner. Rövid, de láthatóan élvezetes szabadságra vonultak a Barcelona FC labdarúgói