Sport

A másodosztályú Vasasban folytatja az NB I gólkirálya

A Vasas FC másodosztályú labdarúgócsapata leigazolta Radó Andrást, aki zalaegerszegi színekben gólkirály volt az élvonal előző idényében.

A másodosztályú Vasasban folytatja az NB I gólkirálya
Radó Andrásnak (balra) külföldi ajánlatai is voltak, de végül meggyőzte a Vasasnál felvázolt hosszú távú szakmai koncepció
Fotó: Vasas FC

Az angyalföldi klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a 26 éves támadó szerződése lejárt a ZTE-nél, és számos külföldi, illetve hazai élvonalbeli ajánlattal szemben választotta az NB II-es Vasast, ahol négyéves szerződést írt alá.

Radó eddig a Haladás, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és a ZTE színeiben összesen 204 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, 55 gólt szerzett és 40 gólpasszt adott.

„Komoly fegyverténynek tartom, hogy ismét az élvonal aktuális gólkirályával sikerült erősítenünk” - nyilatkozta Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója. „Radótól azt várom, hogy az előző szezonban tapasztalt kiemelkedő teljesítményéhez hasonlóan fontos gólokkal, hasznos gólpasszokkal, agilis, látványos és eredményes támadójátékkal segíti majd csapatunkat a bajnoki címhez, és azt követően az élvonalban is meghatározó játékosunk lesz.”

Radó András úgy vélekedett, hogy a klubon és a csapaton is egyértelműen látszik az a koncepció, amelyet felvázolt számára a sportigazgató, és amely télen elkezdődött Angyalföldön.

„Engem is ez fogott meg, ez volt a döntésem fő oka. Volt külföldi lehetőségem, de ez a hosszú távú gondolkodásmód és a hozzátartozó tervek, amelyek a Vasasnál tetten érhetőek, egyértelművé tették a válaszomat” - tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink