Sport

Maradona Nápolya az olaszok ellen

Egyetlen mérkőzés akadt a labdarúgó-világbajnokságok immár több mint kilencvenéves történetében, amelyen a közönség nagy része nem a rendező ország válogatottjának, hanem a másiknak, a vendégnek szurkolt. Mindez 1990. július 3-án, Nápolyban történt. Diego Armando Maradona kellett hozzá.

Maradona Nápolya az olaszok ellen
Maradona ünnepli Caniggia egyenlítő gólját az olaszok elleni mérkőzésen
Fotó: AFP/Daniel Garcia

Maradona 1984-ben került Nápolyba, az addig a Serie A derékhadához tartozó klub, Corrado Ferlaino elnök érdeméből világrekordot jelentő összeget fizetett az FC Barcelonának.

Diego Armando Maradona 1984. július 5-én érkezett Nápolyba, bemutatásakor hetvenezer szurkoló ünnepelte a San Paolo Stadionban. Az amúgy is heves vérmérsékletű dél-olaszok magukénak érezték imádott csapatuk friss szerzeményét. Ráadásul nem is alaptalanul, mert Corrado Ferlaino elnök csak úgy tudta kifizetni az egészen 1990-ig világcsúcsnak számító összeget, hogy a tifosók – inkább a napi élelemről is lemondva – összespórolták maguknak a szezonbérletre valót. A hatvanezer bérlet árából már rendezni tudta az SSC Napoli Maradona vételárát.

A városi elöljáróság tiltakozott – ha ennyi pénzük van az embereknek, inkább csatornázni, utakat építeni kellett volna –, a nép viszont örömmámorban fürdött. Azt remélték, soha nem látott szép napok jönnek a futballklubra.

Nem is csalódtak, hiszen Diego érkezéséig csak két Olasz Kupa-győzelem (1962, 1976) dagaszthatta a kebleket. Maradona hat és fél nápolyi éve alatt viszont két bajnoki cím, egy újabb Olasz Kupa-győzelem, sőt az UEFA-kupa első helye is felkerült a dicsőséglistára. Nem csoda hát, hogy az argentin világsztárt szinte földöntúli istenségként imádta a nép. Egészen addig, míg el nem kezdődtek a sorozatos botrányai.

Diego Maradona (fehérben) a Napoli mezében a Bordeaux elleni 1988-as UEFA-Kupa mérkőzésen
Diego Maradona (fehérben) a Napoli mezében a Bordeaux elleni 1988-as UEFA-Kupa mérkőzésen
Fotó: AFP

Nápolyban megtalálta őt a helyi maffia, a camorra. 1986 januárjában két kemény fickó kereste fel az edzőközpontban, akik rejtélyesen, mégis egyértelműen (ha létezik ilyen…) fogalmaztak: „A Giulianók szeretnének jobban megismerni.”

Diego pedig elfogadta a főnök, Carmine Giuliano, az Oroszlán meghívását egy partira. Majd idővel rendszeres vendég lett esküvőkön, keresztelőkön, bulikon, családi ünnepeken. Az ezeken készült fotók aztán a rendőrség birtokába kerültek. Nyilván nem mindegyik: „csak” hetvenegy igazolta a rendőrség számára azt a kapcsolatot, amelyet később a nyomozók úgy jellemeztek, hogy Maradona lett a Giuliano-klán dísze, a csúcs a karácsonyfán, amit mindenki figyel. Kevésbé patetikusabban: Maradonával igyekezett kikezdhetetlenné tenni magát a Giuliano család.

A nápolyi rendőrség 1986-ban nyitott Maradona-dossziéjából csak 1989-ben kerültek elő bizonyítékok a camorrához fűződő kapcsolatáról. A futballsztár akkoriban azt mondta: „Ismertem őket, gyakran voltam náluk, de nem tudtam, hogy mivel foglalkoznak. Valahogy nem került szóba.”

A nápolyiak egy része félt a camorrától, a kapcsolat nyilvánosságra kerülése nem növelte Maradona népszerűségét. Mint ahogyan a később nagy publicitást kapott apasági ügye sem. 1986-ban jött a világra Diego Armando junior. Az a kisfiú, akinek a 18 éves áruházi eladónő, bizonyos Cristina Sinagra adott életet. A hölgy azt állította, hogy fia szerelemgyerek, aki egy karácsony környéki Maradona-találkozója közepette fogant 1985-ben.

Maradonát ma is imádják a nápolyi szurkolók
Maradonát ma is imádják a nápolyi szurkolók
Fotó: AFP/Carlo Hermann

A futballsztár tagadott, s éveken keresztül nem volt hajlandó alávetni magát az apasági vizsgálatnak. Ez volt Diego első vesztett nápolyi csatája. Hiába állította, hogy Sinagra kisasszonnyal sohasem találkozott, a családot, a gyerekeket még a futballnál is jobban szerető nápolyiak az anya mellé álltak. (Egy olasz bíróság 1993-ban kimondta már Maradona apaságát, a futballsztár azonban csak tíz évvel később, 2003-ban találkozott először az akkor már 17 éves fiával. Végül 2007-ben ismerte el, hogy ő az apa.)

Ezután már azt sem értékelték a nápolyiak, hogy 1989 őszén Diego megnősült. Elvette két elismert gyermekének anyját, gyerekkori pajtását, Claudia Villafañét. A város, ahol a férfiak fele munkanélküli, irigységgel teli ellenszenvvel figyelte az összesen kétmillió dollárba kerülő esküvőt.

Ráadásul mindez azután történt, hogy Diego jókora késéssel érkezett vissza a bajnoki nyitányra, 1989 szeptemberében. A megnyújtott pihenő másnak szerződésbontást jelentett volna, Luciano Moggi sportigazgató emellett is kardoskodott, de végül Maradonának megbocsátott a klub.

Különösen azért, mert ha hajlandó volt játszani, szenzációsan futballozott. Bár edzeni csak „szoros kivételként” szállt be társai közé, fő részese volt a Napoli újabb bajnoki címének. A város eksztázisban ünnepelte. Az öröm majd’ a nép eszét vette, az emberek azt hitték, Maradonával kapcsolatban minden jóra fordul.

1990 tavaszára élesedett a helyzet, Bernard Tapie nem járt messze attól, hogy az Olympique Marseille-be vigye Maradonát. Corrado Ferlaino hajlott arra, hogy a pénz többet érne a klubnak, mint a lejtőn elindult Maradona.

Ám a nyári világbajnokságon a nép még megőrült érte. Az olaszok és az argentinok – előbbiek simább, utóbbiak göröngyös úton – eljutottak az elődöntőig. A sorsolás alapján az egyenes kieséses szakasz kezdete óta tudni lehetett, hogy ha addig áll még, összetalálkozik, mégpedig Nápolyban összetalálkozik a két csapat.

Az Albiceleste egy sok vitát generáló mérkőzésen kiejtette a nagy favoritnak tartott brazilokat, majd tizenegyespárbajban a jugoszlávokat. A Squadra Azzurra hazaküldte az uruguayiakat, majd az íreket, mégpedig úgy, hogy Walter Zenga a torna kezdete óta egyetlen gólt sem kapott. Ám a teljes olasz sajtó harsogta: az argentinok ellen minden korábbinál nehezebb dolga lesz Azeglio Vicini csapatának.

Diego Maradona és házigazda olaszok csapatkapitánya, Giuseppe Bergomi küzd a labdáért az 1990-es világbajnokság elődöntőjében
Diego Maradona és házigazda olaszok csapatkapitánya, Giuseppe Bergomi küzd a labdáért az 1990-es világbajnokság elődöntőjében
Fotó: AFP/Daniel Garcia

Maradona rengeteget nyilatkozott a nagy párharc előtt, nyilvánvaló volt, hogy minden olasz lap őt akarja szóra bírni. De üzent a nápolyiaknak is: „Az év 364 napján idegeneknek tekintenek benneteket a saját hazátokban, ma viszont azt várják tőletek, hogy szorítsatok az olasz csapatnak. Én viszont az év mind a 365 napján nápolyi vagyok.”

Azt kérte a nápolyiaktól, hogy inkább nápolyiak legyenek, mint olaszok. Egy részük hitt neki. azt kiabálta, „nápolyiak vagyunk, nem olaszok”. A többiek egy transzparenssel üzentek: „Maradona, Nápoly szeret téged, de Olaszország a hazánk”.

Az olaszok a 17. percben Toto Schillaci góljával vezetéshez jutottak, ezt Claudio Caniggia a 67. percben kiegyenlítette. Több gól sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban se esett. Szétlövés döntött a fináléba jutásról. Az első három pár után még mind a két gárda hibátlan volt, akkor Roberto Donadoni és Aldo Serena egyaránt a kapu bal oldalára tartó labdáját is kivédte a tizenegyeshárítás nagymestere, Sergio Goycochea. A kettő között Diego Armando Maradona higgadtan a másik sarokba küldte a labdát.

Objektum doboz

Goyco szinte kiszaladt a világból. Argentína továbbjutott.

A vb-történelem egyik legkülönlegesebb mérkőzésén.

Kapcsolódó írásaink

A Fenomén emberei

ĀLabdarúgás. A brazil Ronaldo Luis Nazário de Lima éppen negyedszázada hódította meg az európai futballt

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom