Sport
Cseri Tamás az év játékosa az NBI-ben

Idén nem a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hagyományos RangAdó gáláján került sor a legjobbak teljesítményének elismerésére, hanem az M4 Sport stúdiójában, a RangAdó Díjátadó keretében három este során. A harmadik, pénteki alkalommal még az idény legszebb gólját szerző zalaegerszegi Babati Benjámint díjazták.
„Én ebben az évben éreztem azt, hogy teljes mértékben fel kell vállalnom, hogy a csapat húzóembere legyek, örülök, hogy ez sokszor sikerült” - fogalmazott Cseri, aki hét góllal zárt az idényben, a Mezőkövesd pedig története egyik legjobb szezonját zárta azzal, hogy negyedik lett a bajnokságban és kupadöntős volt.
A szezon legszebb gólját Babati Benjámin a zárófordulóban szerezte, a ZTE játékosa majd a félpályáról ívelt a hálóba a MOL Fehérvár FC ellen.
A RangAdó díjátadón hét kategóriában hirdettek győztest. Szerdán az OTP Bank Liga legjobb edzője, az idény felfedezettje és játékvezetője, csütörtökön pedig a gólkirályi és a Fair Play-díj talált gazdára. Az elismerést a győztesek Nyilasi Tibortól, az MLSZ elnökségi tagjától, a szakmai bizottság vezetőjétől vehették át.
A kategóriák végeredménye most is a klubok szavazatai alapján dőlt el, minden klubból a csapatkapitány, a vezetőedző, valamint a legidősebb és a legfiatalabb labdarúgó szavazott az általa legjobbnak tartott három-három játékosra kategóriánként.
Kivétel ez alól az év játékvezetője, a gólkirály és a Fair Play-díj, míg az év góljára a szurkolók szavazhattak az M4 Sport honlapján.
A női kategóriákban idén nem osztanak díjakat, mivel a koronavírus-járvány miatt a Simple Női Ligában nem hirdettek végeredményt.
Az év gólját Babati Benjamin szerezte:
Az egyes kategóriák győztesei és helyezettjei:
Az OTP Bank Liga legjobb edzője:
1. Szerhij Rebrov (Ferencváros)
2. Kuttor Attila (Mezőkövesd-Zsóry FC)
3. Márton Gábor (ZTE FC)
Az OTP Bank Liga felfedezettje:
1. Bolla Bendegúz (ZTE FC)
2. Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
3. Demjén Patrik (ZTE FC)
Az OTP Bank Liga legjobb játékosa:
1. Cseri Tamás (Mezőkövesd-Zsóry FC)
2. Isael da Silva Barbosa (Ferencváros)
3. Miha Blazic (Ferencváros)
A legjobb játékvezető:
1. Berke Balázs
2. Bogár Gergő
3. Karakó Ferenc
Az OTP Bank Liga Fair Play-díja:
1. Ferencváros
2. Mezőkövesd-Zsóry
3. Újpest FC
Az OTP Bank Liga gólkirálya:
1. Radó András (ZTE FC)
2. Könyves Norbert (Paksi FC)
2. Davide Lanzafame (Budapest Honvéd)
2. David Vanacek (Puskás Akadémia)
Az OTP Bank Liga legszebb gólja:
1. Babati Benjámin (ZTE FC)
2. Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
3. Olegszandr Zubkov (Ferencváros)