Sport
A Budapest Honvéd nyerte a Magyar Kupát

A magyar szövetség tájékoztatása szerint mind a tízezer jegy elkelt, amit a járványügyi helyzetben áruba bocsátottak. A szurkolók többnyire betartották a távolságtartást, ez alól kivételt jelentett a két kapu mögötti rész, ahol táborok foglaltak helyet. A kispestiek hazai pályán érezhették magukat, mert egyrészt egy hete már játszottak a Puskás Arénában, másrészt többen drukkoltak nekik.
Kiegyenlített első félidőt láthatott a publikum, a találkozó elején ugyan valamelyest többet volt a labda a mezőkövesdieknél, ráadásul a Honvéd térfelén, de fölényük egyetlen helyzetet leszámítva meddőnek bizonyult.

A 25. percben kötelezően elrendelt ivószünetet követően fordult a kocka, akkor a piros-feketéknél volt többet a labda, és ha szerencsés körülmények között is, de megszerezték a vezetést Kamber megpattanó lövésével.
A borsodiak egyenlítésére viszont alig néhány percet kellett várni, ugyanis az elődöntőben remeklő Tujvel „bevédte” Pekár 25 méteres szabadrúgását. A hibája után is bizonytalan volt Tujvel, egy lövés középre pattant ki róla, de a szünetig nem esett több gól.
A második játékrészt egyértelműen a Mezőkövesd kezdte jobban, sorra vezette a veszélyes akciókat, a Honvédnak csak a védekezésre futotta az erejéből, azt viszont hatékonyan és eredményesen tette, mert Tujvelnek nem kellett védenie sem. A Honvéd aztán első valamire való lehetőségét gólra váltotta Kamber közeli fejesével.

A gól nem változtatta meg alapjaiban a játék képét: továbbra is a Mezőkövesdnél volt többet a labda, a Honvéd pedig gyors ellentámadásokra rendezkedett be, komoly helyzete viszont egyik csapatnak sem volt.
A hajrára valamelyest fokozódott a nyomás a Honvéd kapuján, azonban Tujvelnek továbbra sem akadt komoly védenivalója, így a kispestiek viszonylag magabiztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig, ráadásul a csereként beállt George két „meccslabdát” is elhibázott.
A Honvéd 1926, 1964, 1985, 1989, 1996, 2007 és 2009 után emelhette magasba a trófeát, amelyet ezúttal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke közösen adott át.
A kispestiek győztes gólját szerző Kamber ezt megelőzően három kupadöntőben volt a vesztes csapat tagja: 2010-ben zalaegerszegiként, 2013-ban győriként, egy éve pedig honvédosként bukta el a finálét.
A Budapest Honvéd kupagyőztesként a következő idényben az Európa-liga selejtezőjében indulhat, az első döntőjében szerepelt Mezőkövesdnek is megvan erre a lehetősége a bajnokságból, mivel jelenleg harmadik az OTP Bank Ligában.
BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 2–1 (1–1)
Budapest, Puskás Aréna. Vezette: Bognár Tamás (Tóth II Vencel, Vígh-Tarsonyi Gergő – Andó-Szabó Sándor, Berke Balázs)
Honvéd: Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Ikenne-King (Aliji, 84., Niba 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma – Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.). Mb. vezetőedző: Pisont István
Mezőkövesd: Szappanos – Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) – Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic – Zivzivadze, Pekár (Jurina, 78.). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Neszterov (33. – öngól), Kamber (56.), ill. Pekár (37.)