Sport

Klopp szeretné folytatni az angol bajnokságot

Jürgen Klopp, az angol bajnoki listavezető Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője bízik benne, hogy a Premier League küzdelmeit is folytatják majd, a zárt kapus meccseket pedig egyáltalán nem élné meg tragédiaként.

Klopp szeretné folytatni az angol bajnokságot
Jürgen Klopp
Fotó: AFP/Oli Scarff

A csapattal tavaly Bajnokok Ligáját nyert német szakember a BBC-nek reményét fejezte ki, hogy a most hétvégén újraindult német bajnokság gond nélkül folytatódik majd, s ahhoz hasonlóan a szigetországban is el lehet majd indulni. 

Klopp úgy látja, a feltételek minden csapat számára ugyanolyanok lesznek. Azt ő sem várja, hogy csúcsformában játszanak majd futballistái, de szerinte erre nincs is szükség.

„A labdarúgás olyan játék, amelyben minden csapat ugyanolyan helyzetben van. Nem kell minden idők legjobb formájában lennünk, csak a körülményekhez képest kell a lehető legjobban játszanunk, és ezzel a többi együttes is így van” - nyilatkozta a tréner.

Angliában egyelőre még sok a bizonytalanság, nincs lehetséges időpontja a folytatásnak, több csapatnál is felvetődött, hogy nem akarnak semleges helyen játszani, vagy nézők nélkül, míg több olyan játékos is van, aki félti az egészségét és nem érzi magát biztonságban. Klopp viszont a zárt kapus mérkőzések miatt egyáltalán nem aggódik.

„Mindannyian nézők nélkül kezdtünk el futballozni és a játékot nem a stadionokban tapasztalható atmoszféra miatt szerettük meg. Persze, idővel ehhez szoktunk hozzá és már tudjuk, hogy így az igazi. Ugyanakkor a labdarúgás akkor is csodálatos játék, ha nincsenek nézők” - jegyezte meg Klopp.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom