Sport
Bejelentette visszavonulását Georges Leekens

„Tanácsadóként talán még vállalok munkát, de edzőként többé már nem. Fantasztikus karrierem volt. Különböző országokban különböző kultúrákat és vallásokat ismertem meg, nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt. Boldogan tekintek vissza a pályafutásomra.” - idézi a 70 esztendős belga tréner Het Laatste Nieuwsnek tett nyilatkozatát a Nemzeti Sport.
Leekens játékosként kilenc évet töltött a Club Brugge csapatánál, mellyel ötször nyerte meg a belga bajnokságot, egyszer a Belga Kupát, 1978-ban pedig a BEK-döntőjéig is eljutott az együttessel. A belga válogatott mezét három alkalommal ölthette magára.
Edzőként ugyancsak hazájában érte el legnagyobb sikereit: a Cercle Bruges-t kupagyőzelemre vezette 1985-ben, négy évvel később a Club Brugge csapatával bajnokságot és szuperkupát nyert, 1991-ben pedig ismét kupagyőztes lett.
Hazája válogatottját kivezette az 1998-as világbajnokságra, ám ott három mérkőzésen három döntetlennel kiesett a csoportból a gárda, így Leekenst menesztették a kispadról.
Később tunéziai és algériai szövetségi kapitányként is dolgozott, a magyar válogatott élére 2017 októberében nevezte ki. Irányításával nemzeti csapatunk 2018-ban négy mérkőzést vívott, ezeken egy döntetlen és három vereség volt a mérlege.
Leekens hosszú pályafutása során huszonhat állomáshelyen fordult meg, a legtöbb időt Belgiumban töltötte, de edzősködött Hollandiában, Törökországban és Szaúd-Arábiában is.
Legutóbb az iráni Traktor Szkazi trénere volt, onnan tavaly májusban menesztették, azóta nem vállalt edzői feladatot.