Sport
Paolo Maldini és fia is elkapta a koronavírust

A hírt a milánói klub tette közzé hivatalos honlapján. Beszámoltak róla, hogy a jelenleg a klub technikai igazgatójaként dolgozó Paolo Maldini tudatában volt, hogy érintkezett olyan személlyel, aki elkapta a vírust, később pedig magán is észlelte a betegség tüneteit, így elvégezték rajta a tesztet, amely pozitív lett.
A sportvezető mellett fiáról, az AC Milan U19-es csapatát erősítő Daniel Maldiniről - aki idén már a felnőttek közt is debütált - ugyancsak kiderült, hogy megfertőződött a kórral.
A klub közleménye szerint mindketten jól vannak, két hete nem érintkeztek senkivel, egyelőre otthonukban maradnak karanténban mindaddig, amíg az orvosok hivatalosan gyógyultnak nem nyilvánítják őket.
Ahogy arról korábban mi is írtunk, a Juventus támadójáról, Paulo Dybaláról ugyancsak szombaton derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal.