Sport

Szon gólokkal hálálta meg a szurkolók és a csapattársak támogatását

Két góllal hálálta meg szerdán a szurkolók és a csapattársak támogatását Szon Hung Min, a Tottenham Hotspur játékosa, akinek a belépője nyomán súlyos sérülést szenvedett vasárnap André Gomes, az Everton labdarúgója.

Szon gólokkal hálálta meg a szurkolók és a csapattársak támogatását
Szon Hung Min hálát adott azoknak, akik támogatták az elmúlt időszakban
Fotó: AFP/Andrej Isakovic

A londoni csapat a Crvena zvezda vendége volt a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, és a 4-0-s sikerből a dél-koreai támadó a második és a harmadik gól szerzőjeként vette ki a részét. Egyiket sem ünnepelte látványosan, sőt az első után, úgy tűnt, kamerába mondta, hogy bocsánat, illetve két tenyerét összetéve és meghajolva jelezte, hogy elnézést kér.

„Azt mondhatom, hogy tényleg nagyon sajnálom a balesetet, de nekem már a csapatomra kellett összpontosítanom, és mennem kellett tovább. Ez volt a megfelelő válasz azoknak, akik támogattak engem” - nyilatkozott a mérkőzés után.  „Nyilván nagyon nehéz volt az elmúlt pár nap, de kiderült, milyen szerencsés vagyok, hogy ennyi támogatást kaptam csapattársaimtól és a szurkolóktól” - tette hozzá.

A vasárnapi bajnoki mérkőzésen Szon hátulról akarta szerelni Gomest, aki ennek nyomán elvesztette az egyensúlyát, szemből ütközött Serge Aurier-vel, és a földre érkezéskor kifordult a bokája. Az eset során mindkét csapat játékosai, beleértve a kiállított csatárt is, sokkos állapotban figyelték társukat, akinek a lába természetellenes helyzetben állt.

Szon, miután megkapta a piros lapot könnyeivel küszködve hagyta el a játékteret. Három bajnoki találkozóra szóló eltiltás járt volna neki, de a Tottenham fellebbezett és a szövetség illetékes testülete helyt adott ennek. Indoklásában emlékeztetett rá, hogy Martin Atkinson játékvezető először sárga lapot mutatott fel a támadónak, majd amikor látta, milyen súlyos Gomes sérülése, ítéletét azonnali kiállításra változtatta, a bizottság állásfoglalása szerint pedig ez szabálytalan volt.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom