Sport

Luka Doncic és LeBron is parádézott, győzött a Dallas és a Lakers

A Lakers elleni pénteki parádéját követően hétfő hajnalban ismét elképesztő teljesítménnyel rukkolt ki Luka Doncic. A Dallas Mavericks kosárlabdacsapatának sztárja 29 pontot, 14 lepattanót és 15 asszisztot szerezve vezette húszpontos győzelemre társait a Cleveland ellen.

Luka Doncic és LeBron is parádézott, győzött a Dallas és a Lakers
Luka Doncic teljesítményére egyre nehezebb szavakat találni
Fotó: AFP/Getty Images/NBAE/David Li

A 20 éves Doncic a legfiatalabb játékos az NBA történetében, aki két egymást követő meccsen ért el úgy tripla-duplát (három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű értéket), hogy közben legalább 25 pontot jegyzett. (A Lakers ellen 31 pont, 13 lepattanó és 15 assziszt volt a mérlege.)

Doncicnak a mostani már a 11. tripla-duplája volt, pedig csak most októberben kezdte meg karrierje második szezonját a tengerentúli kosárligában.

Objektum doboz

A szlovén csodagyerek mellett LeBron James sem lassít: 21 pont és 11 lepattanó mellé 13 gólpasszt is kiosztott a Lakers csillaga, leginkább neki és a 25 pontja mellé 11 lepattanót gyűjtő Anthony Davisnek köszönhetően tudta hosszabbítás után legyűrni a kaliforniai gárda a San Antonio Spurst.

Objektum doboz

James egyébként a már említett Dallas elleni összecsapáson Doncichoz hasonlóan űrkosárlabdát bemutatva 39 pontot, 12 lepattanót és 16 gólpasszt tett be a közösbe.

A másik Los Angeles-i alakulat, a Clippers is folytatta jó szereplését, ezúttal a Utah volt az "áldozat", amelyben Donovan Mitchell hiába jutott el 36 pontig, a győztes csapat legjobbja a 30 pontos Kawhi Leonard volt.

Objektum doboz

A szezont borzasztó gyengén kezdő Sacramento Kings úgy tűnik, lassan magára talál. A lilák öt vereség után zsinórban másodszor tudtak nyerni, a New York Knickset verték 113-92-re. A Kingsben DeAaron Fox 24, Buddy Hield 22 pontot szorgoskodott össze.

Objektum doboz

Az idény egyik meglepetéscsapata, a Miami újabb nagy skalpot gyűjtött be: a Heat a bajnokesélyek közt is emlegetett Houston Rockets intézte el 129-100-ra. A Rocketsben James Harden hozta, amit tőle megszoktuk, beszórt 29 pontot, az együttes másik kulcsfigurájának, Russell Westbrooknak viszont nem ment, mindössze 10 egység került a neve mellé.

Objektum doboz

A Miami kezdőötöséből ugyanakkor remekül működött a Duncan Robinson, Meyers Leonard és Jimmy Butler alkotta trió: Robinson 23, Leonard 21, Butler pedig 18 ponttal zárta a találkozót.

Eredmények:
Miami Heat-Houston Rockets 129-100
San Antonio Spurs-Los Angeles Lakers 96-103
Los Angeles Clippers-Utah Jazz 105-94
Indiana Pacers-Chicago Bulls 108-95
New York Knicks-Sacramento Kings 92-113
Cleveland Cavaliers-Dallas Mavericks 111-131

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom